Kókusztejes-medvehagymás spenót magkenyérrel

 

spenot_kokusztejes

Sajnos engem is elért a candida gomba :-(. Ezért egy igen szigorú diétába kezdtem –  se cukor, se élesztő,  se ‘sokminden’. Kisebbik fiam rendkívül sajnál: “szegény anya, nem ehet semmit” a nagy meg szomorúan konstatálja, hogy innentől kezdve nekik is mennyire rossz soruk lesz  – hisz egy darabig lényegesen kevesebb finomság készül majd.

(Azért emiatt olyan nagyon nem kell aggódni, hisz Férj mostanság talán többet süt, mint én.)

Igyekszem azért ízletes ennivalókat készíteni magamnak, eddig egész jól bírom, inkább lelkileg nehéz, mikor ott ülünk öten az asztalnál és én csak a kis zöldségeimet/gabonáimat rágcsálom.

Ez a kókusztejes spenót viszont elképesztően jól sikerült, akár mindennap szívesen megenném. Megjegyzem, mindenképpen ajánlom a friss spenót használatát, abból egészen más, sokkal ízesebb étel kerekedett.

A kísérőként kipróbált magkenyérről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Már hónapok óta kuksolt a könyvjelzőim közt, az alkalomra várva, aztán amikor vegasztrománia is posztolta, be is szereztem a hozzávalókat. A végső lökést azonban a diéta elkezdése adta, hisz hagyományos kenyeret nem fogyaszthatok (csak nézek szomorúan, mikor kiveszem a frissen sült kovászos kenyeret a sütőből.) Szerencsére azonban én szeretem az ilyen magos “gezemicéket”, és pirítva tényleg nagyon finom.

Kókusztejes spenót

500 g friss spenót, megpucolva (vagy 350 g fagyasztott)

2 gerezd fokhagyma

kb. 1 dl sűrű kókusztej

egy marék medvehagyma

kókuszzsír

A kókuszzsíron megfutattam az apróra vágott fokhagymát, rádobtam a megpucolt, jól átmosott spenótleveleket és puhára pároltam. Mikor nagyjából elfőtt a leve, ráöntöttem a kókusztejet, rászórtam a felaprított medvehagymát, kicsit turmixoltam rajta és már kész is volt.

Magkenyér

(1 csésze = 250 ml)

135 g napraforgómag

70 g lenmag

20 g szezámmag

65 g hámozott mandula

2 ek mák (nem darált)

145 g  zabpehely

2 ek chia (azték zsálya mag)

4 ek psyllium útifű maghéj

1 tk só

3 ek olvasztott kókuszzsír

375 ml víz

 A magokat, a zabpelyhet és a sót összekevertem egy tálban. Az olvasztott kókuszzsírt felöntöttem a vízzel, összekutyultam a száraz hozzávalókkal és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába nyomkodtam. Hagytam állni 1-2 órát, ezalatt teljesen összeállt a massza. Előmelegített sütőben 180 °C-on  25 percig sütöttem, majd kiborítottam a formából, és a rácson sütöttem tovább még olyan 30 percet, 200ºC-on, amíg a magok kissé megpirultak a tetején.

Laikus körben is nagy sikert aratott – az mondjuk vicces volt, amikor a fiam szalonnával, kolbásszal ette 🙂

Eredetileg itt.

Cheescake cheese nélkül

vegan_sajttorta

A gyerekeim már rágták egy ideje a fülemet, hogy ugyan süssek már nekik tejmentes cheesecake-et. Mert ugye mi az nekem, aki tej és tojás nélkül is tud palacsintát sütni ha kell :-)

Ez a feladat azonban kifogott rajtam, a külföldi receptek többsége vagy tofut, vagy tejmentes krémsajtot használ, ami ugye kis hazánkban nem kapható (de ha kapható is lenne, kérdéses, hogy miből van…). És akkor jött Zizi nyerstortája, majd egy másik blogon is belefutottam ebbe a kesudiós krémbe.

Az én változatom ugyan nem teljesen nyers, az alja egy picit megsütött szokásos kekszes-vajas cheesecake-alap, erre került a kesudiós krém, majd a tetejére egy kis zselatinnal megtámogatott (biztos-ami-biztos alapon) málnavelő.

Azthiszem megvan az új nyári kedvenc. Elronthatatlan, szinte sütni sem kell, hideg, és mennnnnnnyei finom!!! Nemcsak a gyerekek, de a felnőttrészleg is lelkesen lapátolta befelé.

Vegán cheesecake (18 centis formához)

az alaphoz:

8 db győri Zabfalatok

2 ek puha vaj/tejmentes biomargarin

a kesukrémhez:

280 g sózatlan, natúr kesudió, beáztatva (2-3 óra)

½ bögre méz

½ bögre kókuszolaj

½ bögre frissen facsart citromlé

egy vaníliarúd kikapart magja

½ tk só

a tetejére

kb. 250 g málna

némi méz

2 tk zselatin/agar-agar

Az alaphoz a kekszeket a puha margarinnal aprítógépben ledaráltam, majd a sütőpapírral kibélelt kapcsos formába nyomkodtam (elég csak az aljára egy kör alakú papír). 180 ºC-on, 10 percig sütöttem.

A krémhez leszűrtem a kesudiót és egy erős aprítógépbe szórtam. bekapcsoltam a gépet és hagytam hogy dolgozzon. Mikor már krémesedni kezdett, lassan hozzácsorgattam a mézet és a citromlevet, majd a végén kókuszolajat és a vaníliát is. Egy fehér, egészen picikét darabos, isteni finom krém lett a végeredmény.

A málnát leturmixoltam a mézzel és összekevertem a zselatinnal. Kicsit megmelegítettem – forralni nem szabad – majd a tűzről félre húzva hűlni hagytam.

A kekszalapra simítottam a kesus krémet, annak a tetejére a málnásat, és olyan 2-3 órára a mélyhűtőbe ültettem. Tálalás előtt olyan 10 perccel érdemes kivenni, hogy jól lehessen szeletelni.

Anzac keksz

anzac_keksz

Tudom, már sokszor mondtam hogy ez vagy az a legjobb, de mindig jön egy újabb – keksztéren nem vagyok túl hűségesnek mondható. Az utóbbi egy-két hónapban legtöbbször ezt a kekszet sütöttem (minimum ötször), és a gyerekeim egybehangzóan követelték, hogy ezután soha többé ne is csináljak másfajtát. Mellesleg – barátaim is bizonyíthatják – hajnal 3-kor is remek levezetése lehet egy bulinak….

Amellett hogy rém egyszerű összerakni, tej és tojásmentes, ráadásul a zabpehely, a teljes kiőrlésű liszt és a sötét nádcukor extra egészségessé teszi. Ugye? Na jó, a tizedéknél ez már nem kifogás, de hagyjuk.

És ha ez mind nem elég –  (állítólag) sokáig el is áll, hisz anno a háborúba induló ausztrál és új-zélandi katonáknak  csomagolták gondos hitveseik. Innen származik a neve is: Australian and New Zealand Army Corps (ANZAC).

Anzac keksz

50 g vaj/tejmentes margarin

1 ek Golden syrup

½ tk szódabikarbóna

50 g zabpehely

50 g kókuszreszelék

50 g teljeskiőrlésű liszt

25 g finomliszt

50 g nádcukor

1-2 ek forró víz

Na mondjuk én ennek a duplája alatt el sem kezdek sütni :-)

A vajat/margarint és a Golden Syrupot összemelegítettem, hogy folyékony legyen. A többi cuccot hozzáadtam, alaposan összedolgoztam, kevés vízzel lazítottam rajta. Nedves kézzel diónyi gombócokat formáztam, ellapítottam, tepsibe rakosgattam (sütőpapír!!) és 180ºC-on 14-15 percig sütöttem. (Ezt az adagot elsőre azthittem, hogy odaégettem, de igazából ez lett a legfinomabb!)

Utánpótlás a konyhában

jegkrem_banan_mogyoro

A legtöbb gyerek rocksztár akar lenni, vagy rendőr, vagy tanár, esetleg vadakat terelő juhász. Az legkisebbikem saját főzős blogot szeretne a születésnapjára :-) és azt tervezi, hogy a tévében fog főzni. Tegnap elő is vett random dolgokat a kamrából és nekiállt élete első főművének. A műanyag poharas-pálcikás kivitelezés és a csokiba forgatás is teljesen saját ötlet volt – én csak asszisztáltam a mosogatásban. És persze amint kész lett, felszólította az apját, hogy fényképezze le. Mert ugye nálunk csak fotózás után lehet enni. Modellkövetés, miegyéb.

Lányok, most szólok. Néhány év múlva ez a gyerek kikerül a “piacra” – s nemcsak nagyon okos, humoros és szőkekékszemű lesz, de még főzni is remekül fog tudni!

Banános-mogyorós jégkrém, szerzői nevén Csok-Csoki (1 adag, ami azért két gyerek nek is elég)

fél banán

1 ek mogyoróvaj

kevés citromlé

2 kanál baracklekvár

0,5 dl rizstej

3 ek puffasztott rizspehely (Rice krispies)

Az első 5 hozzávalókat egy nagyobb pohárba rakta a gyermek és leturmixolta, majd a rizspelyhet is belekeverte. A masszát átöntötte  egy eldobhatós műanyag pohárba és egy jégrém-pálcát szúrt bele (ami az előrelátó anyja vett kb. 2 éve a Tescóban), majd megvárta, míg a mélyhűtőben teljesen megfagy.

Némi étcsokit (még elfekvő Mikulások voltak) gőz felett megolvasztott és a pohárból kicsalogatott jégkrémet gyorsan megforgatta benne. Néhány másodpercre még visszaraktuk a mélyhűtőbe – ehhez célszerű egy darab hungarocell, ennek hiányában egy önfeláldozó anya, aki bent tartja a hidegben.

Mogyoróvajas rizsgolyók

mogyoros_rizsgolyo

Niki vagyok és imádom a mogyoróvajat. Igen, tudom, hogy amerikai, meg tele van cukorral, meg nem is túl egészséges a sok zsírtól. Viszont finom.

Azt még nem sikerült kiderítenem, miért olyan arcátlanul drága itthon – lehet, hogy így akarják a multik megvédeni a magyarokat a kóros elhízástól? Szerencsére az egyik bolthálózatban évente egyszer akciózzák a mogyoróvajat, ilyenkor a tesómmal alaposan betárazunk, hogy kibírjuk a mogyoróvaj-mentes hónapokat. Aztán meg valószínűleg ráállok a hazai termelésre :-)

Próbálom ám nem kanállal enni az üvegből (igen, van erre is példa a családunkban) hanem mindenféle finomságokba belecsempészni. Ez a golyócska abszolút lelkismeret-furdalás enyhítő volt, hiszen nagy része natúr puffasztott barnarizs, s a mogyoróvajban lévő (nád)cukor mellett semmi más édesítőszert nem tartalmaz.

Mogyoróvajas rizsgolyók (vegán)

(1 bögre=2,5 dl)

2 bögre puffasztott barnarizs

1 bögre mogyoróvaj

½ bögre kicsit megpirított szeletelt mandula

4 ek lenmag

egy marék aszalt feketecseresznye, összevágva

kevés rizstej/víz

A lenmagot és a mandulát aprítóban ledaráltam majd a többi hozzávalóval együtt egy tálba tettem. A vizet apránként adagolva erőteljes gyúrással nagyjából összeállítottam a masszát. A rizs miatt nem lesz teljesen tészta-szerű, de nem aggódjatok, a formázásnál össze fog állni. Ha esetleg nem érzitek elég édesnek, némi mézet lehet tenni hozzá.

Enyhén vizes kézzel diónyi gombócokat szedtem előbb jól összenyomogattam, majd többé-kevésbé golyó alakúra formáztam. Ekkor még meg lehetne forgatni valamiben, de nekem így is teljesen tökéletes volt.

Az ötletet itt találtam.

Még egy szülinapi torta – csajosra hangolva

parfetorta“Mekkora a rumli a hajnali utcán!
Még lumpol az éj, a nyakunkba kacag.
Most túlad végre sok hajdani cuccán,
kidobálja, mi limlom és ócska kacat.
Lepotyognak az égről a csillagok, ajjaj!
Látnád, ha kinyitnád most szemedet,
hogy narancssárga ruhát vesz a hajnal,
s felsöpri – nahát – az ezüst szemetet.

(Varró Dani: Maszat-hegyi naptár – Augusztus)

Hihetetlen, hogy megint eltelt egy nyár. Júniusban mindig nagy tervekkel telve ugrunk neki a két és fél hónapnak, aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy már megint itt az iskolakezdés. Ráadásul idén a legkisebbik gyermekem is menthetlenül az iskolapadba kerül – újra elmúlt egy korszak.

Szóval csupa izgalommal, teremfestéssel, folyosótakarítással, ismerkedéssel telt az elmúlt időszak. S a képek között nézelődve vettem észre, hogy a 9 éves lánykám szülinapi tortája még fel sem került ide. Fagyitortát rendelt a drága, úgyhogy idejekorán nekiálltam a rétegek elkészítésének. A tejallergia miatt alapvetően gyümölcssörbetekben gondolkodtam, így került bele egy adag mentás sárgabarack, egy adag bogyósgyümölcs (ribizli, málna, egres) és egy szilva, plusz egy réteg vegán csokoládéfagylalt.

A tetejét egy szintén tej és tojásmentes keksszel díszítettem – a nyújtása, kiszúrása egy rémálom volt, de az íze annyira fantasztikus, hogy minden macerát megér!

A többi díszítés az ünnepeltre lett bízva, marcipán helyett műanyagfigura, (BIO!)gumimaci és rendkívül ízléses gyöngycukorka került még rá.

Ropogós, mézes kekszek (vegán)

170 g sótlan vaj/tejmentes biomargarin

125 g teljeskiőrlésű liszt

125 g fehérliszt

150 g nádcukor

2 ek méz

1/4 bögre narancslé (én ehelyett 3-4 ek házi bazsalikoszörpöt használtam)

1 vaníliarúd kikapart belseje

fél teáskanál sütőpor

3/4 tk só

A hozzávalókat alaposan összegyúrtam, majd folpackba csomagolva a hűtőbe tettem pihenni.

Lisztezett felületen kinyújtottam, formákra szaggattam és előmelegített (180 ºC) sütőben 15 percig sütöttem. Az első adagról persze elfeledkeztem, jó sötétbarnára sült, de érdekes módon nem lett égett, és nekem ez ízlett legjobban :-) Mikor megkóstoltam, rögtön elővettem a maradék tésztát a hűtőből (mert olyan ideges lettem attól, hogy szakad-ragad, hogy elraktam későbbre) és azzal is megküzdöttem.

Nyúlfagyi

csokifagyi_banan

“Jő süvegét emelintve a Május,
az orgonabajszú, aranyhasú mágus,
csiribí-csiribá, abrakadabra,
mennyi fagyit bírsz tömni magadba?
Körte, vanília, málna, ribizli,
mennyi ruhát tudol összefagyizni?
Mák, pisztácia, mandula, kókusz,
kend mind a trikódba, hókuszpókusz.”

Varró Dániel

Persze nem vagyok annyira elvetemült, hogy nyúlból készítsek fagyit, csak az elfekvő húsvéti csokoládényulak hasznosultak újra. És igen, tudom, hogy a héten már volt egy csokifagyi, de ez egy vegán (azaz tej és tojásmentes) változat, ami a gyerekeknek készült.

Megjegyzem, ehhez képest alig lehetett a felnőtt, nem allergiás jelenlévőket távoltartani tőle, úgy kellett a kezüket csapkodni, hogy ne egyék meg szegény hátrányos helyzetű gyerekeim elől….

A mértékek csak hozzávetőlegesek, abszolút improvizálva készült, de annyira jó lett, hogy muszáj volt megörökíteni.

Vegán csokoládéfagylalt

1 étcsoki nyúl vagy 100 g étcsokoládé

1 ek jó minőségű, cukrozatlan kakaópor

kb. 1,5 dl rizstej

kb. 3 ek kókuszkrém (a dobozos, kemény változat – de gondolom a sűrűbb kókusztej is éppúgy megteszi)

2 banán

nádcukor – ízlés szerint

A rizstejet és a kókuszkrémet és a cukrot összemelegítettem, majd a tűzről lehúzva hozzákevertem az összetördelt csokoládét és a kakaóport is.

A banánaokat leturmixoltam, a kihűlt csokis krémet hozzáöntöttem, átkevertem, behűtöttem majd a fagyigéppel bekevertem.

Ez egy viszonylag kis adag lett, legközelebb biztosan duplázok.