Zabos hangulatban – a tökéletes reggeli

sült zabkásaRemek kis könyvet és sorozatot találtam épp magamnak (Diana Gabaldon: Outlander – magyarul Az Idegen címen jelent meg, a folytatása pedig Szitakötő borostyában, a többi részt még nem fordították le tudtommal), kalandos, romantikus és vicces egyszerre, nagyon szerethető karakterekkel és humorral. Ez utóbbi egyik remek forrása a skótok szokásai és megrögzöttségei. Mikor a második részben a francia királyi udvarban kötnek ki hőseink, a következő párbeszéd zajlik:

“- Rettenetes étrend van ott, csupa tejszín és vaj. Zabkását kellene ennie minden reggel, az megoldaná a gondot. Tudod, az nagyon jót tesz a beleknek.

Ha a skótok valamihez is makacsul ragaszkodnak – és az igazat megvallva, nagyon sok dologgal vannak így -, az a reggelire fogyasztott zabkása jótékony hatása. Miután ősidők óta olyan helyen élnek, ahol a zabon kívül nem sok ennivaló akadt, szokás szerint erényt faragtak a szükségből, és immár megingathatatlanul állítják, hogy szeretik is azt.”

Magam részéről már eddig is szerettem a zabkását, de mikor szembejött valamelyik nap a Green Kitchen Stories ez a sült változat, egyből elmentettem a kipróbálandók közé. Az eljárás elég egyszerű és remekül variálható szezonális gyümölcsökkel is akár – amihez hozzáigazíthajuk a fűszerezést és a magokat is, ízlésünknek megfelelően.

Reggelire tökéletes választás, hiszen megvan benne minden, ami a napkezdéshez kell, s – ha hihetünk a skótoknak – még a beleknek is nagyon jót tesz 🙂

Sült zabkása

400 g vegyes gyümölcs (nálam most fagyasztott bogyósok)

2 bögre zabpehely (nagyobb szemű)

1 tk fahéj

1/2 tk kardamom

vanília

1 tk sütőpor

csipet só

1,5 dl kókusztej

1,5 dl tejszín (vagy növényi tej)

1 dl tej (vagy növényi tej)

2 tojás

fél-fél bögre tökmag, napraforgómag és pekándió

2 ek olvasztott kókuszzsír

2 ek juharszirup.

A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra.

A fagyasztott gyümölcsöket beleszórtam egy hőálló tálba. A zabpelyhet összekevertem a fűszerekkel, a sütőporral és egy csipet sóval, majd egyenletesen a gyümölcsre kanalaztam.

A tejeket kimértem egy tálba, hozzáütöttem a tojásokat és kicsit felvertem. Ráöntöttem a már lerétegezett gyümölcsre és  zabpehelyre és hagytam, hogy kicsit megszívja magát.

A magokat összekevertem, rálocsoltam az olvasztott kókuszzsírt és a juharszirupot, és jól összekevertem, hogy mindenütt befedje a magokat. Ezt is rászórtam a már elkészített zabos cuccra, majd mehetett az eőlmelegített  sütőbe. 30-35 perc alatt meg is sült.

Érdemes kicsit állni hagyni, de persze szerintem azon forrón a legfinomabb 🙂

 

 

Kókusztejes-medvehagymás spenót magkenyérrel

 

spenot_kokusztejes

Sajnos engem is elért a candida gomba :-(. Ezért egy igen szigorú diétába kezdtem –  se cukor, se élesztő,  se ‘sokminden’. Kisebbik fiam rendkívül sajnál: “szegény anya, nem ehet semmit” a nagy meg szomorúan konstatálja, hogy innentől kezdve nekik is mennyire rossz soruk lesz  – hisz egy darabig lényegesen kevesebb finomság készül majd.

(Azért emiatt olyan nagyon nem kell aggódni, hisz Férj mostanság talán többet süt, mint én.)

Igyekszem azért ízletes ennivalókat készíteni magamnak, eddig egész jól bírom, inkább lelkileg nehéz, mikor ott ülünk öten az asztalnál és én csak a kis zöldségeimet/gabonáimat rágcsálom.

Ez a kókusztejes spenót viszont elképesztően jól sikerült, akár mindennap szívesen megenném. Megjegyzem, mindenképpen ajánlom a friss spenót használatát, abból egészen más, sokkal ízesebb étel kerekedett.

A kísérőként kipróbált magkenyérről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Már hónapok óta kuksolt a könyvjelzőim közt, az alkalomra várva, aztán amikor vegasztrománia is posztolta, be is szereztem a hozzávalókat. A végső lökést azonban a diéta elkezdése adta, hisz hagyományos kenyeret nem fogyaszthatok (csak nézek szomorúan, mikor kiveszem a frissen sült kovászos kenyeret a sütőből.) Szerencsére azonban én szeretem az ilyen magos “gezemicéket”, és pirítva tényleg nagyon finom.

Kókusztejes spenót

500 g friss spenót, megpucolva (vagy 350 g fagyasztott)

2 gerezd fokhagyma

kb. 1 dl sűrű kókusztej

egy marék medvehagyma

kókuszzsír

A kókuszzsíron megfutattam az apróra vágott fokhagymát, rádobtam a megpucolt, jól átmosott spenótleveleket és puhára pároltam. Mikor nagyjából elfőtt a leve, ráöntöttem a kókusztejet, rászórtam a felaprított medvehagymát, kicsit turmixoltam rajta és már kész is volt.

Magkenyér

(1 csésze = 250 ml)

135 g napraforgómag

70 g lenmag

20 g szezámmag

65 g hámozott mandula

2 ek mák (nem darált)

145 g  zabpehely

2 ek chia (azték zsálya mag)

4 ek psyllium útifű maghéj

1 tk só

3 ek olvasztott kókuszzsír

375 ml víz

 A magokat, a zabpelyhet és a sót összekevertem egy tálban. Az olvasztott kókuszzsírt felöntöttem a vízzel, összekutyultam a száraz hozzávalókkal és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába nyomkodtam. Hagytam állni 1-2 órát, ezalatt teljesen összeállt a massza. Előmelegített sütőben 180 °C-on  25 percig sütöttem, majd kiborítottam a formából, és a rácson sütöttem tovább még olyan 30 percet, 200ºC-on, amíg a magok kissé megpirultak a tetején.

Laikus körben is nagy sikert aratott – az mondjuk vicces volt, amikor a fiam szalonnával, kolbásszal ette 🙂

Eredetileg itt.

Reggelire

malnaturmix_makkal

Megmutatta kicsit magát a tavasz, aztán most szürke reggelre keltünk. Ilyenkor tavasszal erősen megnő nálunk a turmix/smoothie fogyasztás.  Nagy feladat ugye a mélyhűtő kiürítése, hisz ki akar majd mirelit epret enni, ha végre érik az igazi. Idén egészen jól állunk, már alig néhány zöldbab/padlizsán/ribizli árválkodik a fiókokban – ez a smoothie pedig az utolsó adag málnát kebelezte be.

Valamelyik BBC Goodfood kiadványból jött az ötlet, hogy a banános részbe egész mákszemek is kerültek – az ízéhez túl sokat nem ad, viszont látványelemnek nagyszerű :-)

Málnás-mákos smoothie (2 adag)

150 g málna

2 banán

50 g aprószemű zabpehely

250 g  görög joghurt

300 ml tej

2+ 2 ek méz

1 ek mák

A málnát két ek mézzel összeturmixoltam és félretettem.

A többi hozzávalót egy nagyobb kancsóba tettem és simára mixeltem.

A banános keverékből két pohárba öntöttem és a málnapüré egy részét rákanalaztam – majd megint banános-megint málnás réteg jött.

Nem baj, ha nem lesz szép réteges, hisz úgyis egy helyre megy, nem igaz?

Citromos, mákos keksz zabpehellyel – reggeli fejtörésre

keksz_citrom_mak

Mióta dolgozni járok, nagy fejtörést okoz a mindennapi reggeli. Mert ebédre még csak viszek magammal valamit, legrosszabb esetben lemegyek ebédelni, de a reggeli? “Hajnali” 7 órakor az én gyomrom még nem fogadóképes, különben sincs időm leülni rendesen (tudom, ez nem jó). Amint beérek, első utam a kávégéphez vezet, de ekkor már valamit enni is kéne. De mi legyen? Szendvics? Müzli? Áthidalásként elkezdtem kekszeket sütni, igyekezvén minél több rostot és minél kevesebb cukrot belevinni, ez így ideálisnak tűnik. A citrom és a mák az egyik nagy kedvencem, ebben a vegán kekszben a banán pótolja a tojást és csak zabpehely van benne. Ettől kicsit szétesős lett, legközelebb a zab egy részét teljeskiőrlésű lisztre cserélem majd.

Ti mit reggeliztek?

Citromos-mákos- zabpelyhes keksz (kb. 3 tepsis adag)

2 banán

2 citrom leve és reszelt héja

350 g zabpehely

200 g nádcukor

100 g vaj/tejmentes biomargarin

vanília

½ tk só

½ bögre darálatlan mák

1 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

A banánokat villával összenyomkodtam, majd a vajjal és a cukorral jól kikevertem. Hozzáadtam a többi alapanyagot, majd teáskanállal kisebb halmokat pakoltam a tepsibe és előmelegített sütőben (200ºC) 15 perc alatt megsütöttem – akkor jó, mikor a szélük kicsit elkezd pirulni.

recept lelőhelye: The full measure of happiness

Farsangi jelmez: a muffinnak öltözött müzli

muffin_muzli

Ti hogy álltok a muffinnal? Évekkel ezelőtt, még Stahl fénykorában engem is beszippantott, töltöttem le a recepteket ezerrel, az új konyhám egyik alapfelszerelése persze a muffinsütő lett. Villogtam, hogy tudom, mi az a papírkapszli és sorban próbáltam ki a recepteket. De bevallom, nem vált a kedvencemmé ez a fajta sütemény. Nem mondom, hogy egy banános-csokis, vagy egy tonkababos-sárgabarackos, esetleg egy kandírozott répával díszített nem esik jól néha, de én mégiscsak egy cheesecake-pite-cookie típusú lány vagyok.

Úgyhogy szegény muffinsütőim (igen, kettő is van) sokszor elhagyatva szomorkodnak a szekrényben. Ez a müzlis azonban gyors egymásután kétszer is elkészült – egyszer tejmentes változatban, kókusztejjel is, amit Makkával falatozgattunk el. A belegyömöszkölt lekvár miatt egyáltalán nem száraz, és a benne lévő teljeskiőrlésű liszt és müzli még a lelkiismeretünket is lecsendesíti, mikor a reggeli kávé mellé elfalatozunk néhányat egyet.

Müzlis muffin

100 g aszalt sárgabarack, apróra vágva

4 ek narancslé

2 tojás

140 ml tejföl (vagy kókusztej)

100 ml semleges ízű olaj

85 g nádcukor

150 g finomliszt

150 g teljeskiőrlésű liszt

2 tk sütőpor

csipet só

50 g ropogós müzli (mondjuk ilyen)

12 ek narancslekvár

a tetejére

50 g nádcukor

2 ek olaj

50 g ropogós müzli

A liszteket összekevertem a sütőporral, a cukorral és a sóval. A tojásokat kicsit felvertem, hozzátettem a kókusztejet/tejfölt, a narancsos sárgabarackot és az olajat is, majd a szárazanyagokat is beleforgattam.

A masszát a muffinformákba kanalaztam. Vizes hüvelykujammal mindegyikbe igyekeztem valamiféle mélyedést kreálni, amibe egy-egy kanál narancslekvár került.  A tetejére valókat kicsit összemorzsoltam és a muffinokra szórtam.

190 ºC-ra előmelegített sütőben 25-30 percig sütöttem.

Az alapreceptet a GoodFood 101 Torta és Sütemény című könyvében találtam.

Egy szerelem új fejezete

mogyorovajas_csokis_keksz

Sosem vágytam Amerikába. Még az első 10-ben sem szerepel. Ja, és utálok repülni. Nem igazán tudom megmagyarázni, én ilyen európai vagyok. De a New-Yorki BAKED kávézóért talán még ezt a félelmemet is leküzdeném. Az első könyvükről más sokat zengedeztem, sokakat meg is fertőztem, és persze sok süteményt el is készítettem belőle.

Kérdés sem volt, hogy a második könyvüket is be kell szereznem. Az ember persze mindig félve nyúl folytatásokhoz, második kötetetekhez, főleg ha az első olyan nagy hatással volt rá. De ezek a fiúk (meg a dizájnereik) nagyon tudnak valamit.

(kép forrása: http://the-dogs-breakfast.com/2010/10/31/baked-explorations/)

Baked Explorations a hagyományos amerikai klasszikusokat veszi szép sorjában végig, olyan mintha a nagyi receptesfüzete lenne, csak éppen nem a lúdlábtorta meg a mézeskrémes receptje szerepel benne, hanem a Mississpi Mud Pie vagy a Monkey Bubble Bread. Mindez kiegészítve apró ötletekkel, családi sztorikkal.

Az első recept, amit kipróbáltam tulajdonképpen a kókuszgolyó amerikai változata. Amit még egy abszolút kezdő anyuka is félkézzel meg tud csinálni – és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. A gyerekbulik biztos sztárja lehet – erről gondoskodik a csoki és a mogyoróvaj (a szülőket meg megnyugtatja a zabpehely)

Mogyoróvajas-csokis sütés nélküli “keksz”

½ bögre tej

2 bögre nádcukor

¼bögre cukrozatlan, sötét kakaópor

110 g vaj

1 bögre mogyoróvaj

3 bögre zabpehely

Két nagyobb tálcára sütőpapírt terítettem.

Egy lábasban jól összekevertem a tejet, a vajat, a cukrot és a kakaót, majd melegíteni kezdtem. Amikor elkezdett forrni, abbahagytam a kevergetést és még másfél percig zavartalanul hagytam rotyogni.

Ezután levettem a tűzről és hozzákevertem a mogyoróvajat majd a zabpelyhet is. Teáskanállal azon melegében a sütőpapírra adagoltam (kicsit terül, hagyjunk közte helyet) majd hideg helyen hűlni hagytam.

Nálunk a hűtőben lakott, oda jártunk rá – de nem sokáig tartott ki :-)

Cowboy cookie

cowboy_cookie

Újabb Baked-sütemény. Az eredmény megint magáért beszél. Mindig is ilyen kívül ropogós, belül puha cookie-ra vágytam, amelyik nem folyik szét sütés közben. Ízben és textúrában is különös játék benne a sósperec – igazi fanoknak való!!

A könyv szerzőinek alapos utánajárása után sem bizonyosodott be,  hogy a cowboyok találták-e fel, vagy fogyasztották volna előszeretettel, netán az ő tiszteletükre készült volna. Szerintük a név csupán tisztelgés a cookie  ”darabos férfiassága” előtt, melyet tetéz mérete és az összetevők sokszínűsége.

Cowboy cookie

230 g liszt

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

½ tk só

170 g zabpehely

180 g hideg vaj felkockázva

230 g nádcukor

1 tojás

1 tojássárgája

1 vanília kikapart belseje

1 tk nescafé kevés vízben feloldva (nálam egy kis espresso)

100 g étcsoki apró darabokra vágva (vagy ugyanennyi süthető csokicsepp)

3/4 bögre apró sósperec felaprítva (nem porrá zúzva!)

A lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport és a zabpelyhet egy tálban összekevertem.

A vajat és a cukrot habosra kevertem, majd ment bele a tojássárgája és a tojás. Ezután belekevertem a vaníliát és a kávét is majd több részletben a lisztes-zabpelyhes keveréket. Legvégül a csokit és a perecdarabokat is hozzáadtam.

Ezután kb.  négy órát hűtőben pihentettem.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra,

Fagyiskanállal sütőlapra adagoltam – nekem csak rendes, normál méretű van, ezt félig töltöttem csak meg, kicsit lenyomkodtam, majd kinyomtam és domború felével felfelé raktam a tepsibe. De majd megnézem a Gasztroshopban hátha van kisebb típus, ami kekszadagoláshoz jó lesz :-)

11-13 perc alatt sültek meg.