Az a bizonyos klasszikus ribizlis

Már akinek klasszikus. Én csak Andrea barátnőm dicshimnuszaiból hallottam róla, két réteg piskóta közé zárt vajas-tejbegrízes-ribizlis krém. Aztán mindenféle ínycsiklandó képet is kaptam tőle, hogy ne csak az én képzeletemre legyen bízva a kinézete.

A kertünkben tartott ribizliszüret eredményeképpen született pár üveg ribizlilekvár (személy szerint nekem ez a kedvencem lekvárfronton), ez a klasszikus süti, egy csiga és egy olyan hihetetlen állagú fagyi, amit nem is értek, hogy hogyan sikerülhetett. Receptek szépen sorban.

Biztosan létezik egyébként erre a süteményre is valami régi, kockás füzetből származó receptúra, én ezt most teljesen hasból csináltam, utána láttam csak, hogy Piszkeszomszédasszonynál is családi hagyomány ez.

Ribizlis tejbegrízes sütemény

a piskótához:

5 tojás

5 ek cukor

5 ek liszt

a krémhez:

500 ml tej

7-8 ek búzadara

egy fél vaníliarúd kikapart belseje

100 g vaj

120 g cukor

ribizli (pontos mennyiséget nem mértem, de olyan 400 g körüli lehetett)

A tojásokat és a cukrot a dagasztógépem táljába tettem és a habverő feltéttel jó alaposan kikevertem. Akkor jó, ha szép halványsárga, és a belehúzott csík néhány másodpercig megmarad. Ezután apránként beleszitáltam a lisztet és óvatosan elkevertem.

A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben (180 ºC) kb. 15-20 perc alatt készre sütöttem.

A krémhez a tejből, a cukorból és a darából jó sűrű tejbegrízt főztem. Miután langyosra hűlt, a vajat is belekevertem és habverővel kicsit felvertem. Végül óvatosan a leszárazott, megmosott és alaposan lecsöpögtetett ribizliszemeket is beleforgattam.

A piskótalapot keresztben kettévágtam (nem úgy, mintha tortát csinálnánk, hanem egyszerűen elfeleztem a lapot), az egyik félre igazítottam a tölteléket, majd a másik felét rátéve kicsit lenyomogattam.

Most csak porcukor került a tetejére, de legközelebb kipróbálom Piszke citrommázával is.

Végső győzelem a ribizlik felett

ribizli_fagyi

Ez készült még a maradék ribizliből – a tejbegrízes süti és a csiga mellett – és persze a legnagyobb sikert is ez aratta ebben a melegben. És hozzá kell tennem a legjobb állagú fagyi, amit valaha készítettem – főleg annak fényében, hogy csak cukorból, vízből és a gyümölcsből áll.

És itt muszáj lesz néhány szót ejtenem a fagyigépemről is. Olyan 3 éve egy DeLonghi márkájúval indultam, tette is a feladatát, de azért a sörbetek mindig eléggé jegesre fagytak a hűtőben. Így izgatottan próbáltam ki az új KitchenAid fagyigépemet, és meg kell mondjam, azért ez igenis tud valamit! Zongorázni lehet a különbséget a két gépben készült fagyi között. De leginkább a sörbetek között – ez nálunk igen gyakran készül a gyerekek tejérzékenysége miatt – ami valami olyan hihetetlen állagú lesz, hogy ha nem én csináltam volna, el sem hinném, hogy nincs benne valami tejszármazék. Ráadásul a mélyhűtőből kivéve azonnal adagolható, nem kell egyáltalán várni, hogy kiengedjen. Ez türelmetlen gyerekeknél külön előny.

Május óta folyamatosan a mélyhűtő egyik rekeszében trónol, s talán  beteges, de mindig van minimum 3-4 fajta fagyi is itthon. Nem mellékes, hogy a váratlan vendégeket is könnyű így elkápráztatni :-)

Ribizlisörbet

450 g ribizli

120 g nádcukor

1 dl a kandírozott meggy áztatólevéből

A ribizlit leszáraztam, megmostam és lecsepegtettem. Egy kevés vízzel lábosba téve felforraltam, és olyan 5 percig hagytam rotyogni, hogy a szemek szépen szétpattanjanak. Ezután átpaszíroztam és hozzákevertem a meggylét.

A cukorból 300 ml vízzel szirupot főztem. Beleöntöttem a ribizlipépet, az egészet felforraltam, majd le is vettem a tűzről.

Egy éjszakányi hűlés után mehetett a fagyigépbe.

Azóta málnasörbet is készült néhány adaggal (hogy a gyerekek ne a rozésat akarják mindig enni) az is hasonlóképpen jó állagú lett. A legutóbbi adagba egy maréknyi bazsalikom is került,  mit mondjak? mennyei…..

Tekeredik a tészta, csiga akar lenni

ribizlis_sutemeny

A tejbegrízes-ribizlis mellé kellett persze a gyerekeknek is valami tejmentes okosság. Mivel dió még van bőven a tavalyiból, abból is került bele, hogy apadjanak a készletek. A mini-csigákat pedig muffinformába ültettem, így olyan klassz kis ’handy’ lett, amit pár falással bekap az ember.

Ribizlis-diós csiga

350 g finomliszt

150 g rétesliszt

20 g élesztő

75 g cukor

1 tojás

75 g puha vaj/tejmentes margarin

kb. 200 ml víz/tej

a töltelékhez

120 g vaj/tejmentes margarin

80 g dió, olyan 2-3 ek nádcukorral összedarálva

2-3 nagy marék ribizli

A tésztához való alapanyagokat a dagasztógépem táljába dobáltam, majd hagytam a gépet érvényesülni – néhány perc alatt szépen be is dagasztotta. Egy jó másfél órát kelni hagytam – bár ilyen melegben szerintem még hamarabb is duplájára dagad.

A megkelt tésztát kétfelé szedtem, és egy-egy kb. 25×40 centis téglalappá nyújtottam. A tésztát megkentem a vajas-diós-cukros keverékkel, megszórtam a ribizlivel és szorosan feltekertem (a hosszabbik oldala felől).

Mindegyik rudat 12 részre vágtam – kb. kétujjnyi szeletek lettek – és két kivajazott muffinforma mélyedéseibe ültettem a csigákat. Előmelegített (200ºC) sütőben olyan 30 perc alatt sültek meg.

Az már csak később jutott eszembe, hogy némi vaníliasodóval könnyen ribizlis aranygaluskává lett volna alakítható….