Jeges mogyoróvajas-banános cheesecake

bananos_fagylalt_torta

Végre itthon egy balatoni hét után, a mosógép pörög ezerrel, a hűtő üresen tátong, de sikerült fürdenünk a (nagyon hideg) Balatonban és barnábbak is lettünk egy árnyalattal. Találtunk egy elvarázsolt füredi cukrászdát isteni házisütikkel, kerestünk jó pacalt (hiába) és anyukám feltalálta a füstölt ízű grillolajban kisütött lekváros palacsintát (nem fogjuk ismételni, anyunak meg szemüveget!).

Addig is amíg megint visszarázódok a főzésbe, találtam még egy régebben készült tortát, ami eddig valamiért nem került fel. Banános, mogyoróvajas, krémsajtos, tejszínes. Kell többet mondanom? Fogyókúrázók és bikiniszezon-megszállottak távozzanak, hedonisták maradhatnak.

Nem mondom, hogy egy könnyű darab, de egy vékonyka szelet elég belőle az élvezethez. Azeredeti recepten annyit változtattam, hogy a tejszín nem felverve került bele, viszont az egészet fagylaltgéppel kikevertem, hogy kicsit habosabb, krémesebb legyen.

Csak egy jótanács – sose várjatok ezzel vendéget, ha azok egy hatalmas adag ilyen hamburgerhússal érkeznek (valóban hű a nevéhez!!), amit aztán frissen kisült hamburgerbuciba (Limara tökéletes receptje alapján ofkorsz)  töltünk. Mert akkor bizony kompromisszumokat leszünk kénytelenek kötni, hogy melyikből együnk kevesebbet a másik javára. És egyikből sem érdemes.

Jeges mogyoróvajas-banános cheesecake

10 db Zabfalatok keksz (vagy bármi más ‘digestive’  jellegű)

50 g vaj

3 banán (ebből egy a díszítéshez kell)

1,5 dl tejszín

400 g sajtkrém (én most Philadelphia helyett tesco sajátmárkásat használtam és jó volt)

120 g porcukor

230 g mogyoróvaj (crunchy – azaz darabos)

A kekszet és a puha vajat az aprítógépben addig forgattam, míg nagyjából összeállt. A 22 cm-es kapcsos tortaforma aljába nyomogattam – ehhez egy bevizezett aljú poharat szoktam igénybe venni, így szép egyenletes lesz.

A két banánt és az összes többi hozzávalót összeturmixoltam és a fagyigépbe tettem.

A kész fagylaltmasszát a tortaformába öntöttem és az egészet folpackkal lezárva a mélyhűtőbe küldtem.

Érdemes úgy 10-15 perccel a tálalás előtt kivenni, hogy szépen lehessen szeletelni. A tetejét a vékonyra szelt banánnal díszítettem.

Az első őszi nap és egy egyszerű (de nagyszerű) mogyorós keksz

mogyorovaj_keksz1

"Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
fehér habokba szaggatja a zöldet.
Fogócskáznak az apró viharok,
az ablakban a legyek megdögölnek..."
József Attila – Balatonszárszó (részlet)

Véglegesen elért minket az ősz. Reggel zoknit kell húzni, a parkban elszáradt gesztenyefaleveleken lépkedek, a piacon szőlőt és sütőtököt kínálnak a nénik. De nem is baj ez, hiszen színesednek a fák, lehet gesztenyét gyűjteni és esténként gyertyafény mellett beszélgetni.

Valamiért nekem a mogyoróvaj is olyan hűvös hangulatú étel, talán azért mert a nyárhoz elsősorban a gyümölcsök ízeit kötöm.

Készült már nálam egy full-verziós mogyoróvajas keksz, ez most egy egyszerűbb, vegán változat, ami éppúgy nagy sikert aratott a gyerekek körében. A lányomnak főleg a villával való formázás tetszett, bár egy idő múlva átváltott a kezére és a széttárt ujjaival nyomta le a kekszgolyókat – a kis türelmetlen.

Mogyoróvajas keksz (vegán)

140 g liszt

½ tk szódabikarbóna

½ tk sütőpor

½ tk só

115 g növényi zsiradék (vagy vaj)

165 g nádcukor

1 ek őrölt lenmag és 1 deci víz összekeverve (vagy 1 tojás)

kevés vanília

150 g mogyoróvaj

A vajat és a cukrot habosra kevertem, majd sorban hozzáadtam a töbi hozzávalót és jó alaposan összegyúrtam. Minimum egy órányi pihenésre van szüksége a hűtőben, különben nagyon ragacsos lesz.

A hűtőből kivéve diónyi gombócokat formáztam belőle és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. Egy villával mindegyik gombócot lelapítottam – itt lehet gyerekmunkát alkalmazni – és előmelegített sütőben (180ºC) kb. 15-20 perc alatt aranybarnára sütöttem.


Ez életem legjobb keksze….

keksz_iii

….. vallotta be mentegetőzve életem párja  – miután azonnali magyarázatot követeltem, miért tűnik el tízpercenként a konyhában és jön vissza hevesen majszolgatva valamit. Nagy dicséret ez a család Anti-keksz Frontjának vezető (de szerencsére egyedüli) tagjától és a nagyfiam is megértette végül, miért dugtam el a mogyoróvajat a hűtő hátuljába.

Csokoládé, mogyoróvaj és a new-yorki Baked kávézó bevált receptje biztosíték arra, hogy ebből csak valami nagyon finom születhetik. Én sem tudok többet hozzátenni a családfő véleményéhez. Ezek a fiúk nagyon tudnak valamit….

Csokoládés-mogyoróvajas keksz (from BAKED)

1¾ bögre fehérliszt

2 tk szódabikarbóna

1 tk só

220 g puha vaj

1 bögre világos nádcukor

1 bögre lágy, sötét nádcukor

2 tojás

egy vaníliarúd belseje

1 bögre mogyoróvaj

170 g jó minőségű tejcsoki*

(*én jobban szeretek sütéshez étcsokit használni de ebben az esetben mindenképpen érdemes a tejcsokoládéhoz ragaszkodni, az sokkal jobban összesimul ízben a mogyoróvajjal)

Egy nagyobb tálban összekevertem a lisztet, a szódabikarbónát és a sót.

Egy másikban pedig habosra kevertem a vajat a kétféle cukorral. A tojásokat egyenként beleütöttem, majd a végén a mogyoróvajat és a vaníliát is hozzáadtam.

A lisztes keveréket apránként adagolva a mogyoróvajashoz kevertem, és a végén az apróra vágott csokit is beleszórtam. Folpackkal letakarva néhány órára a hűtőbe tettem pihenni.

Majd előmelegítettem a sütőt 190 ºC-ra és két nagyobb tepsibe sütőpapírt szabtam.

A kekszmasszából evőkanálnyi adagokat raktam a tepsikbe (ekkor még cukorral is meg kellett volna szórni, na ezt elfelejtettem) és 10-12 perc alatt készre sütöttem.

Azt írja a könyv, hogy maxumum 3 napig tárolható. Nálunk nem élt meg annyit :-)