Ha végre itt a nyár és meleg az idő – cheesecake utánzat sütés nélkül

csízkék

Tudom, nyáron az a dolga az időjárásnak a dolga, hogy meleg legyen, a  napnak az hogy süssön, stb. Úgyhogy nem panaszkodom, ezzel szemben mikor a hőmérő 30 fok felé kúszik, nem vagyok hajlandó a sütő közelébe menni – csak a lekvárokat kavarom szorgosan, azt is csak későn este.

De azért van olyan, hogy rámtör az akut édességhiány és muszáj valamit összeütnöm. Bár egyes hangok szerint ez két egymásnak ellentmondó állítás – mert az édességnek alapértelmezetten édesnek kell lenni, és ez nem volt az. Ezzel szemben nagyon finom 🙂

A kedvenc cheesecake mintájára alul némi kekszes alap, rajta savanykás sajtkrém, tetejére kerülhet bármilyen gyümölcs, most éppen rebarbara volt kéznél.

Poharas cheesecake sütés nélkül – (3 adaghoz)

6-8 db Győri Zabfalatok, apróra törve, némi olvasztott vajjal összekeverve

a krémhez:

2 doboz Philadelphia

5-6 nagy ek. görög joghurt

fél kk vaníliakivonat

1 nagy ek méz (édesszájúaknak mehet több is bele, urambocsá’ némi porcukor)

egy fél citrom/lime reszelt héja

a tetejére

rebarbara vaníliával és nádcukorral megpárolva

Sok sallangot nem igényel a dolog, alulra ment a keksz, a krémhez valókat összekevertem, rákanalaztam, majd a gyümölcs került a tetejére.

Kis hűtés nem árt neki.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/07/cheesecake_rebarbara.jpg

Fehércsokoládés-áfonyás cheesecake szülinapra


Az én nemrég született kicsi fiam immár a felnőttkor küszöbére érkezett. Hihetetlen, hogy az egyik percben még felnyújtja a kezét, hogy vezessük az első lépéseit, majd pislogunk kettőt és máris két fejjel fölénk magasodik, borotválkozik és női cipőket kell kerülgetni az előszobában 🙂

A szülinapi kérés fehércsokoládés-áfonyás cheesecake volt. Bevallom nem szeretem a fehércsokit, úgyhogy jó sűrű görög joghurttal és némi lime-mal ellensúlyoztam az édességét, a tetejére pedig mustmézes-balzsamecetes áfonya került.

Pont olyan jóra sikeredett, mint az én gyönyörű fiam 🙂

Fehércsokoládés áfonyás cheesecake (18 cm-es tortaformához)

11 db győri zabfalatok

3 ek vaj

100 g fehércsoki

250 g Philadelphia krémsajt

2 dl görög joghurt

1,5 dl tejszín

1 tojás

1 tk étkezési keményítő

250 g áfonya

1 ek mézmust [2]

1 ek méz

1 tk balzsamecet

fél lime reszelt héja

A kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt tettem és a sütőt előmelegítettem 160 ºC-ra.

A kekszeket a puha vajjal aprítógépben összedaráltam és az előkészített formába nyomkodtam. 15 perc alatt kicsit elősütöttem.

A fehércsokit gőz felett felolvasztottam, összekevertem a sajtkrémmel, a tejszínnel, a görög joghurttal,  a lime héjával és a tojással – ezt a legegyszerűbb egy merülőmixerrel megtenni – majd a tésztára öntöttem.

A formát jó alaposan alufóliába csomagoltam, tepsibe tettem és forró vizet öntöttem köré. Kb. 50 percig sütöttem-gőzöltem. Akkor jó, mikor a közepe még egy kicsit remegős marad. A zárt, de lekapcsolt sütőben hagytam kihűlni.

Az áfonyát a mézzel főzni kezdtem, fakanállal kicsit összenyomkodtam, hozzáöntöttem a mustmézet,  a balzsamecetet és a lime levét, majd addig forraltam, míg csak egy sűrű ragacsos lé maradt alatta.

A kihűlt torta tetejére kanalaztam.

áfonyás2

Nagyon mogyorós torta

mogyorovaj_torta

Arany nagyfiam hazatértének örömére készült ez a torta – persze csak átmenetileg látogatott haza, vasárnap megy is vissza a szociális munkára (tantervben előírt dolog, nem a rossz magaviseletéért kapta ) majd osztálykirándulás…. De időközben szert tett egy jogosítványra is, így végre lesz saját sofőrünk is – már amennyiben sikerül néhány napra hazaédesgetni bokros teendőiből.

Mikor megláttam az olive magazinban ezt a sütikét, rögtön tudtam, hogy ő lesz az, aki igazán értékelni fogja,  az én mogyoróvajas lelkitársam 🙂  Na az aztán van benne végképp: a tésztában, a krémben és hogy ne bízzunk semmit a véletlenre,  a tetején karamellizált ropogós mogyoródarabok.

Tepsi helyett tortaformában sütöttem (gyakorolva a jövő heti nagykorúsodására) és a cukormennyiséget szigorúan meghúztam (az angolok normálatlanul sokat raknak bele).

Peanut butter rajongóknak kötelező darab.

Mogyoróvajas torta

18 cm-es tortaformához

50 g vaj

65 g mogyoróvaj

150 g nádcukor

fél kk vaníliakivonat

2 tojás

100 ml tej

150 g finomliszt

1 tk sütőpor

a tetejére

250 ml tejszín

30 g nádcukor

50 g étcsokoládé

3 ek mogyoróvaj (darabos)

50 g sótlan földimogyoró + 30 g nádcukor

Először a krémet csináltam meg a tetejére: a tejszínt és a cukrot addig melegítettem, míg a cukor teljesen elolvadt benne. Ekkor lehúztam, és a darabokra tördelt étcsokit és a mogyoróvajat elkevertem benne.

Miután teljesen kihűlt (2-3 óra a hűtőben) habverővel jól felvertem.

A tésztához a vajat a mogyoróvajjal kikevertem, hozzáadtam a cukrot, majd egyesével a tojásokat. 5-7 perc alatt szép sárgára kevertem. Felváltva hozzáadagoltam a tejet és a sütőporral elkevert lisztet.

A masszát 18 centis kapcsos formába öntöttem és 180 ºC-on kb. 45 percig sütöttem (tűpróba!!)

A mogyorót – ha csak sima blansírozott, pirítsuk meg, én eleve pirított, sótlan változatot vettem – serpenyőben átforgattam, megszórtam a cukorral és kis lángon, macerálás nélkül hagytam karamellizálódni. A végén szórtam hozzá egy jó csipet sót, majd sütőpapírra borítottam, kis pihenő után durvára vágtam.

A kihűlt tésztát alaposan megpakoltam a krémmel, és megszórtam a karamellizált mogyoróval. Nem volt hosszú életű…

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/06/mogyorovaj_torta.jpg

Kis angol nyelvlecke: scone, cream tea, clotted cream

scone

Kb. évek óta nézegetem a különböző scone recepteket, olvasom a vérre menő vitákat, hogy akkor alul a lekvár és fölé a krém, avagy fordítva (imádom a briteket, hogy ezeken tudnak molyolni) – mondjuk ez kb. olyan hitvita lehet, mint nálunk a “kell-e pirospaprika a főzelék rántásába” (kelkáposzta, bab, lencse  – igen, krumpli, borsó, zöldbab – nem).

De ki is ez a titokzatos idegen, aki pár perc alatt a rabjává tett? A scone egy skót gyökerekkel bíró brit édesség, és fontos, sőt elengedhetetlen része a tipikus angol “cream tea” szertartásnak. Ez utóbbi nem a tejes teára utal, hanem majdhogynem egy komplett étkezés, scone-nal, (eper)lekvárral, clotted creammel és persze feketeteával. Oh, bloody Brits – mondhatnám, még egy lefordíthatatlan kifejezés, ami megfejtésre vár: a clotted cream. A legjellemzőbben Cornwall és Devon megyékben termelt szinte már majdnem vajsűrűségű tejszínkrém a tej indirekt, hosszasan, kis hőfokon történő  melegítésekor keletkező  sűrű tejszín . Elég csak annyit mondanom, hogy 65% a zsírtartalma(!!) és tényleg lehet belőle lazán egy gombócnyit/kanálnyit  odarakni egy brownie vagy egy pite tetejére.

Egyszóval, olvastam már helyettesítéséről – vaj, tejföl, tejszínhab – de aki az Igazira vágyik, vagy legalább olyan maximalista mint én, az szerezzen be valahonnan clotted creamet 🙂 Angol beszállító kapcsolatok híján pl. itt [2].

(A következő projektem az itthoni előállítása lesz)

S innen már sima menet, a tészta begyúrása kb. 5 perc, a sütés egy félóra, s utána nincs más teendőnk, mint félbevágni a kis édeseket, majd kipróbálni alul lekvár – felül krém (Cornwall), majd alul krém – felül lekvár (Devon) összeállításban, majd a biztonság (és a pártatlan döntés) kedvéért ugyanezt mégegyszer…

Ha engem kérdeztek, mindegy ki mi van felül, egyik jobb, mint a másik 🙂

Scone:

300 finomliszt

2 tk sütőpor

egy csipet só

75 g hideg vaj

50 g nádcukor

1 tojás

1 kk vaníliakivonat

120 ml tejszín

kevés tej

A sütőt előmelegítettem 200ºC-ra.

A lisztet, sót, sütőport és cukrot egy tálba mértem és a felkockázott hideg vajjal összemorzsoltam.

A tejszínt, tojást és vaníliát egy mási tálban kicsit összekevertem, majd a kettőt összeöntve, gyors mozdulatokkal összegyúrtam a tésztát.

Lisztezett felületen átgyúrtam, kilapogattam és 8-10 db 6 cm átmérőjű pogácsát szaggattam belőle.

A scone-okat sütőpapíros tepsibe rakosgattam, tejjel lekentem és a forró sütőben 15-18 percig sütöttem.

Eperlekvár helyett most feketeborssal ízesített sült eper került bele (500 g eper, 2 ek nádcukor, pár tekerésnyi feketebors, be sütőbe, 130 ºC, kb. 60 perc)

scone recept: River Cottage Handbook: Bread

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/scone.jpg
[2] http://www.britishstore.hu/index.php?searchstring=clotted&x=0&y=0

Hivatalos szezonkezdet fagyifronton

diófagyi

Már napok óta csak különböző fagylaltkreációk kavarogtak a fejemben – ötlet van bőven, csak győzzem megvalósítani.

Nem tudom egyébként ti hogy vagytok vele, nekem néha teljesen váratlanul jönnek a legjobb ötletek. Mondjuk a vonaton ülve, zenehallgatás közben – igen, ilyenkor is ételekre gondolok. Mostanában legtöbbször fagyikra (kivéve, mikor 3 fok van reggel). Nálam ez olyan, mint Gombóc Artúrnál a csoki. Lehet gyümölcsös, joghurtos, karamellás… És az ezévi célkitűzésem a Vári cukrászda céklafagyijának reprodukálása (sajnos ehhez előbb alaposan meg kell kóstolnom 🙂 )

Szóval idén az első befutó egy rumos-diós fagylalt lett. Az alapízt a tej-tejszín keverékben egy éjszakán át áztatott pirított dió adja, majd a végén került bele némi karamellizált cukron megforgatott és apróra nyesett dió is. Szerintem jó lett és a többiek sem panaszkodtak.

Rumos-diós fagylalt

100 g enyhén megpirított dió

500 ml tejszín

250 ml tej

150 g nádcukor

1 rúd vanília

6 tojássárgája

egy löttyintésnyi STROH rum (ebből ennyi elég is, mert 80%-os…)

a ropogós dióhoz

5-6 ek nádcukor

2 nagy marék pirított dió

A tejet, tejszínt és a cukrot összemelegítettem, beleszórtam az apróra vágott diót és a vaníliát, egyet forraltam rajta, majd a tűzről lehúzva egy éjszakát állni hagytam.

Másnap leszűrtem, melegíteni kezdtem, majd a tojássárgákat belekeverve, kis tűzön, folyamatos kevergetés mellett krémet főztem belőle (vigyázzunk, 80ºC fölé ne menjen a hőmérséklet, mert a tojás kicsapódik)

A krémet hideg vízfürdőbe állítva kihűtöttem, néhány órácskát a hűtőben pihent, hozzálöttyintettem azt a kis rumocskát majd a ment a fagyigépbe.

Közben a  cukrot karamellizáltam, a diót rádobtam, összeforgattam, majd sütőpapírra öntöttem. Amikor kihűlt, durvára vágtam és a fagyival együtt dobozba rétegeztem.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/rumos_dió_fagyi.jpg
[2] http://www.sajtkukac.hu/?p=5069

Rebarbarás-málnás süti (cukormentes, tejmentes)

rebarb

A két éve ültetett rebarbara egészen jól beindult a kertben – és gyönyörű, piros szárakat szüreteltünk a múlt hétvégén. Egy része kacsamell mellett végezte, némi gyömbérrel és borssal fűszerezve, a másik feléből ez a kis sütike kerekedett. Tönkölyliszttel, kókuszzsírral, tejmentesen, csak mézzel ízesítve. A tetejére naranccsal és némi málnával főztem össze a rebarbarát – érdemes esetleg többet csinálni belőle, mert a kóstolgatás közben tetemes része elfogyott…

rebarbarás
250 g rebarbara

1 narancs kifacsart leve és reszelt héja

3-4 ek méz

egy marék málna

egy narancs

a tésztához

1 1/2 bögre fehér tönkölyliszt
1 3/4 tk sütőpor
1/2 tk só
1 narancs reszelt héja
1/2 bögre kókuszzsír
1/3 bögre méz
1 tojás
1/2 bögre zabtej
1 kk vaníliakivonat

A reberbarás öntet hozzávalóit egy tálba tettem és puhára főztem.

A tészta hozzávalóit fakanállal összekevertem (a kókuszzsírt kicsit megolvasztottam, úgy egyszerűbb) és egy sütőpapírral bélelt kisebb (21 cm-es) piteformába öntöttem.

A rebarbaraszószt rákanalaztam és egy fakanál végével belemárványoztam a piros szószt a tésztába.

Előmelegített sütőben 180 °C-on 25-30 perc alatt megsült.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/rebarbarás.jpg

Sör – csokoládé – málna = brownie

málnás-brownie-k2

Meglátni és beleszeretni egy pillantás műve volt – a tavaszi Jamie Oliver magazin címlapján díszelgett ez a gyönyörűség (érdekes módon a májusi GoodFood elején is málnás brownie figyel). A hozzávalók között meglepve fedeztem fel a Guiness sört – de egy próbát gondoltam megér.

Persze a fiúk enyhén szólva is csúnyán néztek rám, mikor a finom nedűt a sütibe “pazaroltam”  de a végső ítélet mégis az lett, hogy ez volt a legfinomabb brownie, amit eddig sütöttem…. Köszi, Jamie!

Málnás-sörös brownie

180 g vaj

200 g étcsokoládé (70% kakaótartalom)

200 g nádcukor

3 tojás

125 g liszt

2 nagy csipet só

200 ml Guiness sör

150 g málna

A sütőt előmelegítettem 180 ºC-ra és egy 22×32 centis tepsibe sütőpapírt szabtam.

A vajat és a csokoládét gőz felett megolvasztottam.

A tojásokat habosra vertem a cukorral, hozzákevertem a vajas-csokis masszát, majd a lisztet, sót és a sört is.

A tésztát az előkészített tepsibe simítottam, megszórtam a málnával és pontosan 25 percig sütöttem. Nem baj, ha látszólag még nem sült meg rendesen, a brownie halála a túlsütés.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/málnás-brownie-k2.jpg