Már talán többször említettem, hogy nem szeretem az idegen szavak felesleges használatát a magyar nyelvben. Emellett azonban a kényszeres magyarításoktól is kiráz a hideg.
De legjobban akkor szenvedek, mikor egy angolul frappánsan megfogalmazott dologra nem találom a magyar megfelelőt. Ami ugyanolyan jól, ugyanazt az érzést adja vissza. Ilyen például a “comfort food” – ezen a néven az olyan – általában egyszerűen elkészíthető – ételeket szokás emlegetni, amelyek otthonosságérzetet hoznak, esetleg a gyermekkort idézik fel, de mindenképpen kellemes érzetet okoznak az elfogyasztásukkal. Vigaszt nyújtanak, kényeztetnek, mint egy ölelés.
És ilyen számomra a “feelgood” is – ezt pedig olyan sorozatokra/filmekre (is) használják, amit egyszerűen csak jólesik nézni. Mert okos, helyes és olyan jó napom lesz tőle.
Na ilyen ez a kanadai sorozat is, a Being Erica, ami Erika világa címen vasárnaptól (2009.09.27.) kezd el vetíteni a Hallmark, 21.00-tól.
A történet meglepően egyszerű. Erica Strange (már a neve is különleges), a harmincegynéhány éves egyedülálló nő, akinek semmi nem jön össze – munkája nincs, pasija nincs, a családjával elég zűrös a kapcsolata és még a mogyoróra is allergiás. Ez utóbbi miatt kórházba kerül, ahol a titokzatos Dr. Tom felajánlja neki a segítségét egy különleges terápia formájában.
Erica összeírja, mi az amit megbánt az életében – tegye fel a kezét, akinek nincs ilyen listája – és kezdetét veszi az időutazás. Igen, ez egy időutazós sorozat. De egyáltalán nem zavaró! Nincs pillangó-effektus, nem váltják meg a világot, és hiába csinál Erica máshogy dolgokat a múltjában, a jelen eseményeire nincs igazán hatása (kivéve egyszer, de inkább nézzétek meg). Viszont a tapasztalatok birtokában máshogy látja a körülötte lévő embereket és a saját személyiségfejlődése is elindul. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy az első évad végére munkája és pasija is lesz.
Ebben az érdekes utazásban végig mellette van Dr.Tom, ez a titokzatos orvos (?) aki remek humorral és még jobb “aranyköpésekkel” segíti hősnőnket. A második évad eleje vele kapcsolatban is sok meglepetést tartogat.
Rám üdítően hatottak a teljesen ismeretlen kanadai színészak (mármint számomra ismeretlenek) a főszereplő Erin Karpluk egymaga elviszi az egész sorozatot, de a többi szereplő is egészen kiváló.
És a zenék! Mivel Erica nagyjából egyidős velem, tinikorunk zenéi is nagyjából hasonlóak. A szalagavatón Softcell szól és a többi részben is feltűnnek az adott időszak legnagyobb slágerei.
Az biztos, hogy régen röhögtem ennyire jót – igen, röhögtem. Nem nevettem, nem mosolyogtam, nem kuncogtam, hanem könnyesre röhögtem magam az alábbi jeleneten. Erica a főiskolai életébe tér vissza, ahol a saját versét kellene elmondania egy erőszakos, elnyomó, kissé idegbajos irodalomtanárnak. Ő meg persze egyre frusztráltabb (kicsit a Holt Költők Társasága “rivallás”-jelenete ugrik be). A megoldás zseniális. Tényleg régen szórakoztam ilyen jól.
https://www.youtube.com/watch?v=xT6aCgy71Cs
