Akár gasztroajándéknak is – padlizsán, feta, olívabogyó

Ha már belefulladtunk a trüffel és bonbon hegyekbe, itt egy sós finomság – akár ajándékba is. Frissen sült bagettel isteni.

Padlizsán-feta-olíva (két nagyobb és három kisebb üvegre elég)

4 közepes padlizsán

200 g fetasajt

200 g magos zöld olívabogyó

150 ml borecet

150 ml víz

jó minőségű olívaolaj

só, bors

oregánó, chilli

A padlizsánokat előző este kb. fél centi vastag karikákra vágtam, alaposan lesóztam, szűrőbe pakoltam, azzal együtt egy tálba raktam, lesúlyoztam és egész éjjel állni hagytam.

Másnap az ecetet összeforraltam a vízzel (elszívót érdemes nagy fokozaton működtetni) és a padlizsánszeleteket néhány perc alatt több adagban megfőztem.

A félig puha szeleteket grillserpenyőben pici olajon átsütöttem és hűlni hagytam.

Az előkészített üvegek aljába egy-egy szárított chillit morzsoltam, meghintettem oregánóval és belerétegeztem a padlizsánokat, a fetát és az olívabogyót – a rétegeket közben sóztam és  őrölte rá borsot is. Végül az összeset felöntöttem jó minőségű olívaolajjal.

Aztán eldugtam a hűtőbe és próbáltam megállni, hogy rájárjak :-)

Sültbab sóskával, fetával

sult_bab_soska

Valamelyik nap a facebookon linkelte be vágyakozva Zsófi ezt a receptet, s örültem is, hogy eszembe juttatta, mert már hetek óta figyelt a könyvjelzőim között. Érthetetlen módon iszonyú mennyiségű recept kerül elmentésre, nincs is az évben annyi nap, hogy mindet meg lehessen főzni. De így dupla ajánlással  – David Lebovitz neve nekem amúgy is meggyőző érv – rögtön a lista elejére ugrott.

A sóska persze azért a legtöbbször még mindig mártás formában kerül az asztalunkra (én bundás zsemlével szeretem legjobban) de vinaigrette-ként is megállta a helyét, és ebben a sült-babos egytálételben is remekül harmonizált a sumac és a citrom savasságával és a feta frissességével.

(Változatos sóska-hasznosítási recepteket Flat-Cat oldalán is találtok)

Vegák egytálételként, a húsimádók fokhagymás sült oldalas mellé is hasznosíthatják.

Sóskás sültbab

500 g fehérbab

8-10 újhagyma

2 gerezd fokhagyma

200 g sóskalevél

1/2 tk só

egy fél citrom leve

2 tk sumac

100 g feta sajt

egy nagy csokor friss zöldfűszer – nálam kapor, menta és petrezselyem

a sütéshez:

60 g vaj

60 ml olívaolaj

Első lépésként megfőztem az előző este beáztatott babot. Vigyázat – mivel még át is kell majd sütni, nem érdemes túl puhára főzni, különben szétesik az egész.

A főtt babot leszűrtem és kevés olívával és némi sóval összekevertem.

Az újhagymát kisebb-nagyobb darabokra vágta. A sóskát megmostam, a középső, vastag erét kiszedtem és darabosra tépkedtem. A zöldfűszereket és a fokhagymát felaprítottam.

Az olaj és a vaj felét öntöttvas serpenyőben megforrósítottam és a bab felét (az arány nyilván függ a serpenyő méretétől) átpirítottam rajta. majd ugyanez történt a másik felével. A végén rászórtam az újhagymát, a fokhagymát, a sóskát, a sumacot és a zöldfűszereket is.

Sóval borssal igazítottam az ízén, majd tálalás előtt a fetasajtot rámorzsoltam és némi friss sóska is került rá.

A padlizsán, aki k(r)ém akart lenni, de salátaként végezte

 

sult_padlizsan_salata

Elindult a padlizsánszezon. Tudni kell, hogy van (többek közt) egy darab leánygyermekem, aki ilyenkor nyáron tulajdonképpen padlizsánkrémen él. Legalább egy letudva a három közül. Morgott is a hétvégén, mikor a padlizsánjaiból egy salátát kreáltam (újabb GoodFoodos ihletés), ahelyett, hogy krémmé változtattam volna őket. Mondjuk az új kedvenccel,  a juh-, és kecsketejből készült fetával megszórva ez is eladható lett náluk. Mostanában ez a trükk: kellő mennyiségű pecorinóval és fetával minden jobban csúszik.

A felnőtt és kamasz szekciónak viszont egyáltalán nem kellett trükközni, anélkül is vígan lapátoltuk be ezt az egyszerű, frissen szedett rukolával és fürtös paradicsommal tarkított padlizsánsalátát.

 Grillezett padlizsán saláta

3 közepes padlizsán

olívaolaj

15-20 db koktélparadicsom, félbevágva

2 kis fej lilahagyma, csíkokra vágva

1 nagy marék friss rukola

100 g fetasajt

1-2 ek balzsamecet

A padlizsánokat felszeleteltem (karikára), tepsiben egymás mellé sorakozattam, sóztam, borsoztam, olívaolajjal meglocsoltam és forró sütőbe toltam. 200 ºC-on kb. 20 percig sütöttem – nem baj, ha picit megbarnul egy-egy szelet, azok a legfinomabbak! Az idő leteltével a paradicsomokat is a tepsibe tettem és még 5 percre visszatoltam a sütőbe.

Egy salátástálba szórtam a megmosott rukolát, a hagymaszeleteket, a kihűlt padlizsán és paradicsomdarabokat,  kevés olívaolajjal és balzsamecettel meglocsoltam, igazítottam az ízén némi sóval és borssal, alaposan összeforgattam és a fetát is a tetejére morzsoltam.

Az oldalas kitűnő kisérője volt.