Az igazán ötperces kenyér

kenyer_ir

 

Azthiszem a legtöbb embert a vele járó macera riasztja el a házi kenyérsütéstől. Pedig a  munka bőven megéri a fáradságot. Nincs ahhoz fogható, amikor a frissen sülő kenyér illata bejárja a házat. Annál jobb már csak a konyhapultnál állva stikában elrágcsálni a még meleg kenyér ropogós sarkát.

Alapvetően ezt a kenyeret sütöm rendszerességgel, de persze időről időre kipróbálok valami újat. Az írek élesztő nélküli “soda bread”-je régóta a listámon szerepelt, s most épp “buttermilk” is volt hozzá itthon. Ez tulajdonképpen az a tejtermék, amit mi író néven ismerünk – és mostanában a Sparban elég rendeszeresen látok is.

Ha esetleg mégsem lenne otthon, helyettesíthetjük joghurttal, vagy megfelelő mennyiségű tejjel, melyben 1 evőkanálnyi citromlevet keverünk és egy ideig állni hagyjuk – simán a tej nem elég, mivel nincs meg az a savtartalma, mellyel a szódabikarbóna reakcióba tud lépni.

Szóval a kenyér összeállítása nem több 5 percnél, és 45 perc múlva egy friss, ropogós, illatos kenyeret tehetünk le a család elé az asztalra.

Természetesen nem lesz olyan állagú, mint egy kovászos kenyér, de kategórájában egy nagyon klassz textúrájú darab lett, ami hirtelen jött vendégek esetére is bevethető. Nekem nagyon ízlett, főleg simán egy kis vajjal megkenve, de a zöldsajttal is jóbarátok voltak.

Ír szódás kenyér

450 g liszt

1 tk só

¾ tk szódabikarbóna

400 ml író (buttermilk)

A sütőt előmelegítettem 230 ºC-ra.

A lisztet, a szódabikarbónát és a sót egy nagyobb tálba mértem és ráöntöttem a folyadékot. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam a téstrát – ha túl ragacsos, még egy kis lisztet hozzá lehet adni.

Végül kerek gömböcöt formáztam belőle, a tetejét éles késsel bevágtam és sütőpapírral bélelt tepsiben már mehetett is a sütőbe.

15 perc elteltével lejjebb vettem a hőfokot 200 ºC-ra és még 30 percig sütöttem. A megsült kenyeret rácsra téve hűtöttem ki – de bevallom alig bírtam kivárni, hogy végre megkóstolhassam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük