Fűszeres fügelekvár

fuge_lekvar

A minap épp azon gondolkodtam, honnan kéne fügét szerezni, mikor az Uram hívott, hogy kapott egy nagy zacskóval. Ilyen a sors. S mivel épp volt egy gyerekementes napom, kipróbáltam néhány fügés finomságot (szám szerint ötöt – posztok szép sorban).

Elsőként jöjjön a fügelekvár, mert úgy hallottam anyukám is ezt készül főzni a hétvégén. A tavalyi lekvárral ellentétben ebbe került némi fűszerezés – nekem így sokkal jobban ízlett. A citromlétől kissé savanykás, a rozmaringtól és a babérlevéltől pedig kellemesen zamatos lesz a végeredmény.  Az eredeti receptben szerepelő ouzo helyett pedig némi whiskey-t löttyintettem bele.

Fűszeres fügelekvár

2 kg érett füge

2 citrom reszelt héja és kifacsart leve

2 bögre nádcukor

1 bögre méz

2 babérlevél

2 ágacska rozmaring

3-4 ek whiskey

Update: a második, harmadik adagba már 2-3 csillagánizs is került (rozmaring viszont nem). Na úgy még finomabb….

A fügét megtisztítottam és apró darabokra vágtam. Egy nagy lábasba raktam a gyümölcsöt, ráreszeltem a citromok héját és a levüket is belefacsartam. Ment hozzá a cukor és és a méz is, majd elkezdtem főzni.

Kb. 2 óra alatt kellemesen sűrű lett, ekkor hozzáadtam a babérleveleket és a rozmaringot is és így még egy 15-20 percig hagytam a tűzön. A végén merülőmixerrel nagyjából pürésítettem és a whiskey-t is beleöntöttem.

A kész lekvárt előkészített tiszta üvegekbe töltöttem, majd szárazdunsztba rakva hagytam kihűlni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük