(In)fúziós kávéfagylalt

Ezennel hivatalosan is megnyitom a fagylaltszezont! Tessék elővenni és leporolgatni a fagyigépeket, feltölteni a hűtőket tejszínnel, sűritett tejjel és gyümölcsökkel és már indulhat is a nyár!

Elsőként a már jól bevált David Lebovitz könyvemből egy újabb fantasztikus recept: kávéfagylalt. Ami elsőnek megragadott benne, az az a tény, hogy nem lefőzött kávét használ, hanem az egész kávészemeket áztatja (infuse) a tejes-tejszínes keverékben. Így kinézetre egy vaníliafagyiszerű dolgot kaptam, egészen érdekes, simulós kávéízzel – óriási: most, hogy figyelmesebben elolvastam a receptet, ír bele ¼ tk őrölt kávét is. Na persze így kávészínű lesz…. Mindegy, nekünk így sárgán is megfelelt!

S mivel tavaly a sűrített tejjel készült fagyik nagyon bejöttek mind ízüket, mind állagukat tekintve, most is éltem az alkotói szabadsággal és kicsit átformáltam az eredeti receptet, a cukor menniységét csökkentve, és a tej-tejszín egy részét a sűrített változatra cserélve.

És az eredmény? Röviden csak annyi, hogy már egy csepp sincs belőle.

A tavalyi termés:

Karamelles vaníliafagyi (D.L.) Mazsolás-zabpelyhes fagyi (D.L.) Áfonyás cheesecake fagyi Levendulás fagyi Vegán eperfagyi Masala Chai fagyi Mangós-gyömbéres sörbet

Kávéfagylalt (David Lebovitz ötlete alapján)

300 ml tej (minél zsírosabb, annál jobb :-)  )

2 ek nádcukor (ízlés szerint lehet több, kevesebb)

125 g kávé (egész szemekre van szükség)

egy csipet só

330 ml tejszín (Cserpes a legjobb)

1 tubus sűrített tej

5 tojássárgája

vanília

A tejet, a tejszínt, a cukrot, a sót és a sűrített tejet egy lábasba öntöttem, megmelegítettem és beleszórtam a kávészemeket. A tűzről levéve kb. 1 órát állni hagytam, hogy a kávéíz minél jobban átjárja a keveréket.

Visszatettem a lábast a melegedni, közben a tojássárgákat enyhén felvertem – épp csak  egy kicsit kivilágosodjon a színük. A meleg folyadékot nagyon lassan, sűrű kevergetés közben a tojásra önöttem. Majd az egészet visszazúdítottam a lábasba, és visszatettem a tűzre. Kis lángon kézi habverővel szorgosan keverve besűrítettem.

Egy nagyobb tálra szűrőt tettem és a kávés krémet leszűrtem. Na most kellett volna bele az őrölt kávé! Nálam kimaradt, de nem is hiányzott. Így csak némi vaníliával ízesítettem, majd alapos hűtés után mehetett is a fagyigépbe.

Ez a kávés fagyi legalább annyira karcos és mélységeiben összetett volt, mint az öregedő Johnny Cash hangja. Szóljon hát Ő, és a Nine Inch Nails: Hurt című számának fantasztikus feldolgozása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük