Már megint egy zöld süti

matcha_madeleine

‘Matcha madeleine’ – válaszoltam apukám kérdésére, mikor azt tudakolta, mi sül a sütőmben. Kicsit furcsán nézett rám, “szórakozz-mással” tekintettel, de aztán az enyhén ijesztő név és a zöld szín ellenére lelkesen megette a sütiket. Szeretem a bevállalós férfiakat :-)

Madeleine ügyben persze szinte kötelező Proust-ot emlegetni. Én most mégis egy másik kiemelkedő férfiút, David Lebovitz-ot dicsőíteném. A fagyis könyve (The Perfect Scoop) már számtalanszor bizonyított, egyszerűen lehetetlen mellényúlni benne. A honlapja is zseniális – szeretem, hogy elhivatottan, mégis szórakoztatóan tud írni.

A madeleine fő ismérve szerinte a sütés közben megjelenő púp – csakúgy, mint a macaronnál az a bizonyos talpacska. Ennek legegyszerűbb módja némi sütőpor beiktatása, de hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, az hű madeleine-hívők szerint ez biza szentségtörés. S hogy akkor mi is a megoldás?

  • a tojásból bizony a lelket is ki kell verni. Ehhez vagy türelem, vagy egy állványos habverő kell, ami szépen magában is elvan.
  • a kivajazott kilisztezett formát hűtsük be sütés előtt, sőt az sem árt, ha maga a massza is eltölt némi időt a hűtőben
  • mikor a tésztát a formába kanalazzuk, nem kell elteríteni a mélyedésekben, ez majd a melegedés hatására magától megoldódik.

Matcha  madeleine (kb. 24 db.)

3 tojás

130 g nádcukor

csipet só

175 g liszt

1 citrom reszelt héja

120 g olvasztott vaj

1 tk matchatea por

A madeleine-forma mélyedéseit olvasztott vajjal átkentem, kiliszteztem, majd a mélyhűtőbe tettem.

A tojásokat a cukorral és a sóval habosra kevertem – kb. 6-8 percig, nagy fokozaton, hogy jó sok levegő kerüljön bele.

A lisztet és a matchát a tojásos keverékhez szitáltam, és óvatosan összeforgattam. A vajba belereszeltem a citromhéjat és ezt is a tésztához adtam.

Az egészet beraktam a hűtőbe pihenni, úgy egy órára.

Előmelegítettem a sütőt 220ºC-ra. A behűtött formába kiskanállal beleadagoltam a tésztát – ez leginkább szemre ment, ki kell tapasztalni, mennyi kell bele.

Olyan 8-9 perc elég is volt nekik a sütőben. Most csak egy kis porcukros szórást kaptak, de legközelebb a citromos mázat is kipróbálom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük