Márton napi libapástétom birsalámával

kibaszott_libamell

Öntudatos a liba,

Egyáltalán nem sajnálja magát,

Egyedül ücsörög a sütőben

És epekedve várja Deák Bill Gyulát.”

Hobo

A liba ugyan még a hétvégén ücsörgött nálunk a sütőben, tegnapra csak egy fél libamell jutott. Abból pedig rilette készült, ami tulajdonképpen nem is pástétom, inkább egyfajta húskrém – csak kicsit rusztikusabb kivitelben.

A libamell mellé kakukkfű, babérlevél és birsalma került, frissen sült kenyérrel és újhagymával igazán fejedelmi vacsora.

A rilletről bővebben A Bűvös Szakácson

Libamell rilette

egy fél libamell (kb. 400 g)

4 ek libazsír

4-5 ágacska kakukkfű

2 babérlevél

10-12 szem bors

2 dl alaplé

2 (birs)alma

A zsírt egy lábasban felolvasztottam, az ujjnyi szeletekre vágott libamellett körbepirítottam rajta, majd lefedve fél órát saját levében pároltam.

Ezután hozzáadtam a fűszereket és az alaplevet majd a lehető legkisebb lángon 1-1,5 órát főztem. Ekkor ment bele a kockákra vágott birs is.

A végén zsírjára sütöttem.

Kb. 1 dl zsírt leöntöttem róla, a többit két villa segítségével (vagy aprítógéppel) kicsit darabosra kevertem. Nekem így szimpatikusabb volt, de persze lehet egészen krémesre is keverni.

Egy edénykébe simítottam a kencét, az előzőleg félretett zsírral leöntöttem és alaposan behűtöttem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük