Kókusztejes-medvehagymás spenót magkenyérrel

 

spenot_kokusztejes

Sajnos engem is elért a candida gomba :-(. Ezért egy igen szigorú diétába kezdtem –  se cukor, se élesztő,  se ‘sokminden’. Kisebbik fiam rendkívül sajnál: “szegény anya, nem ehet semmit” a nagy meg szomorúan konstatálja, hogy innentől kezdve nekik is mennyire rossz soruk lesz  – hisz egy darabig lényegesen kevesebb finomság készül majd.

(Azért emiatt olyan nagyon nem kell aggódni, hisz Férj mostanság talán többet süt, mint én.)

Igyekszem azért ízletes ennivalókat készíteni magamnak, eddig egész jól bírom, inkább lelkileg nehéz, mikor ott ülünk öten az asztalnál és én csak a kis zöldségeimet/gabonáimat rágcsálom.

Ez a kókusztejes spenót viszont elképesztően jól sikerült, akár mindennap szívesen megenném. Megjegyzem, mindenképpen ajánlom a friss spenót használatát, abból egészen más, sokkal ízesebb étel kerekedett.

A kísérőként kipróbált magkenyérről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Már hónapok óta kuksolt a könyvjelzőim közt, az alkalomra várva, aztán amikor vegasztrománia is posztolta, be is szereztem a hozzávalókat. A végső lökést azonban a diéta elkezdése adta, hisz hagyományos kenyeret nem fogyaszthatok (csak nézek szomorúan, mikor kiveszem a frissen sült kovászos kenyeret a sütőből.) Szerencsére azonban én szeretem az ilyen magos “gezemicéket”, és pirítva tényleg nagyon finom.

Kókusztejes spenót

500 g friss spenót, megpucolva (vagy 350 g fagyasztott)

2 gerezd fokhagyma

kb. 1 dl sűrű kókusztej

egy marék medvehagyma

kókuszzsír

A kókuszzsíron megfutattam az apróra vágott fokhagymát, rádobtam a megpucolt, jól átmosott spenótleveleket és puhára pároltam. Mikor nagyjából elfőtt a leve, ráöntöttem a kókusztejet, rászórtam a felaprított medvehagymát, kicsit turmixoltam rajta és már kész is volt.

Magkenyér

(1 csésze = 250 ml)

135 g napraforgómag

70 g lenmag

20 g szezámmag

65 g hámozott mandula

2 ek mák (nem darált)

145 g  zabpehely

2 ek chia (azték zsálya mag)

4 ek psyllium útifű maghéj

1 tk só

3 ek olvasztott kókuszzsír

375 ml víz

 A magokat, a zabpelyhet és a sót összekevertem egy tálban. Az olvasztott kókuszzsírt felöntöttem a vízzel, összekutyultam a száraz hozzávalókkal és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába nyomkodtam. Hagytam állni 1-2 órát, ezalatt teljesen összeállt a massza. Előmelegített sütőben 180 °C-on  25 percig sütöttem, majd kiborítottam a formából, és a rácson sütöttem tovább még olyan 30 percet, 200ºC-on, amíg a magok kissé megpirultak a tetején.

Laikus körben is nagy sikert aratott – az mondjuk vicces volt, amikor a fiam szalonnával, kolbásszal ette 🙂

Eredetileg itt.

Medvehagymás-kecskesajtos zsemlék

zsemle

Az egyik receptem és képem, ami a nemrégiben megjelent Stahl Recept & Rejtvény című – gasztrobloggereknek szentelt –  magazinban is szerepelt. Bevallom furcsa volt magamat nyomtatásban látni 🙂 Itt is köszönet a szerkesztőknek, hogy gondoltak rám.

A bucik nagyon finomak, próbáljátok ki, medvehagyma helyett újhagyma is mehet bele.

Kecskesajtos-medvehagymás zsemle

200 g burgonya, megfőzve

1 ek vaj/libazsír

300 g finomliszt

100 g rozsliszt

1 tk só

25 g élesztő

kb. 1,5 dl tej

fél tk cukor

80 g érett kecskesajt

egy nagy csokor medvehagyma

a tetejére egy tojássárgája

A krumplit megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük. Miután kihűlt, villával alaposan összetörjük és a zsiradékkal összekeverjük.
Az élesztőt a cukros tejben megfuttatjuk.
A liszteket keverőtálba mérjük, hozzáadjuk az összetört krumplit, a sót, a felfuttatott élesztőt és dagasztógéppel összegyúrjuk.
Mikor a tészta már szépen összeállt, beleszórjuk az apró kockákra vágott kecskesajtot és a felcsíkozott medvehagymát is, majd addig dagasztjuk, míg ezek is szépen eloszlanak benne.
Meleg helyen, letakarva duplájára kelesztjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 200 °C-ra és egy nagy, lapos tepsibe sütőpapírt vágunk.
A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd 8 egyforma részre vágva zsemléket formázunk belőlük.
A zsemléket a tepsibe ültetjük, a felvert tojássárgájával lekenjük, majd egy félórás pihenő után a forró sütőbe toljuk és 30 percig sütjük.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/05/zsömle.jpg

Slágergyanús borkísérő – medvehagymás, kacsazsíros kiflik

medvehagyma_kifli

Na ez a kifli végzett szorosan második helyen a hamburger-zsemle mögött a “Legnehezebben Fotózható Étel” kategóriában. Olyannyira illékony darab, hogy most is a fél kosárral elfogyott, mire észbekaptam. A legtöbb medvehagyma idén ilyenben tűnt el – most már a fagyasztós készleteket fogyasztom – de simán, a hagyma nélkül is zseniális. Kipróbáltam vajjal, bio tejmentes margarinnal, de a legütősebb a kacsazsír-medvehagyma-vulkánsó  (a tetejére) kombó volt. Olyan, mint egy igazi, békebeli hagymás-zsíros kenyér, csak más formában. Ja, és rozét inni KÖTELEZŐ hozzá!

A receptet a Heimann Pincészet oldalán találtam, a köménymagot alapból töröltem (nem szeretem és kész) a videó viszont nagyon hasznos!

Heimann kifli medvehagymával (vagy anélkül)

600 g liszt

3 dl tej/rizstej/víz

125 g vaj/biomargarin/kacsazsír

1 kk cukor

1 kk só

25 g friss élesztő (vagy egy zacskó szárított)

4-5 ek aprított medvehagyma (opcionális)

a tetejére

1 tojás

Maldon só/vulkánsó/nagyszemű só

A hozzávalókat egy tálba mértem és a dagasztógéppel jól kidolgoztam. Kicsit lágy, fényes, az edény falától elváló tésztát kaptam. 1-2 órát kelesztettem. Szoktam úgy is csinálni, hogy este bedagasztom, hűtőben éjszakáztatom, reggel sütöm. Úgy is remekül működik.

Miután megkelt, átgyúrtam és 6 egyenlő gombócra osztottam. Minden gombócot vékonyra nyújtottam, az így kapott kört 8 cikkre vágtam és felsodortam.

A kifliket tepsibe rakosgattam, tojással lekentem, a sóval megszórta és előmelegített sütőben (légkeveréses, 200ºC) 10-12 perc alatt aranybarnára sütöttem.

Édeset sósan – medvehagymás cheesecake

cheesecake_medvehagyma

Na igen, kicsit fixált vagyok cheesecake ügyben. Nem tehetek róla, ha mindenről az jut eszembe. Másrészt próbáltam valami olyan medvehagymás dolgot csinálni, ami Férjnek is ízlik – ugyanis idén rájött, hogy ő alapvetően nem szereti. De sikerült meggyőznöm, ezt szerette.

Az sem szegte kedvemet, hogy pénteken egy friss-meleg pizza végezte a konyhaszekrény elejére majd a földre kenődve (lecsúszott a sütőpapírról), majd a szériát folytatva szombaton a forró vízbe sorakoztatott cheesecake-kel teli edénykéket is sikerült egy kecses mozdulattal a sütő aljába billentenem. Orsi szavaival élve azonban győzött bennem a túlélő-ösztön, a pizzát is felvakartuk a földről és ezeket a medvehagymás finomságokat is megmentettem.

Persze a “süti” alapja is sós lett – kétszersült és kesudió került bele. A teteje nagyjából egyezik az édes verzióval – sajtkrém (illetve friss fehérsajt) tejföl, tejszín és tojás az alap, ezt ízesítettem cukor helyett medvehagymával, sóval és borssal. Előtte-utána egy pálinka jól jöhet, egyrészt az alattomos illatok elűzésére, másrészt ez csak előétel volt s helyet kellett csinálni a hamburgernek is.

Medvehagymás cheesecake (7 db kis felfújtas formához)

50 g kétszersült

15 g sózott kesudió

50 g vaj

200 g friss fehérsajt vagy Philadelphia

150 ml tejföl

150 ml tejszín

3 tojás

egy nagy marék medvehagyma

só, bors

Az alaphoz a kétszersültet a kesudióval és a vajjal aprítógépben morzsásra daráltam, majd a formák aljába nyomkodtam.

A tejfölt, a tejszínt, a krémsajtot és a tojást jól összekevertem (merülőmixer tökéletes a célra) majd az apróra vágott medvehagymával, sóval és borssal ízesítettem. A krémet a formákba öntöttem, melyeket egy tepsibe állítottam. Forró vizet öntöttem köréjük, s előmelegített (150ºC) sütőben olyan 30 percg sütöttem/gőzöltem.

A sütőben hagytam kihűlni és hidegen kínáltam.

Húsvéti lábjegyzet – spenótos, medvehagymás, főtt sonkás pite ropogós tésztakéregben

husveti_pite

Bolond idő, esős-napos tavasz,
kertben, gomblukban kis, szines virágok,
az Április egy szerelmes kamasz,
telisóhajtja széllel a világot

Belülről úgy feszítik már a gondok,
hogy kikapcsolja nadrágján a gombot,
s könnyít magán ezüst sliccét kitárván:
ragyog az égen szépívű szivárvány”

Varró Dániel

Gondolom nem állok egyedül a problémával – mi legyen a maradék főtt sonkával? Hála Férj hathatós közreműködésének, idén is isteni házi sonka került az asztalra, de azért a kapacitásunk véges.

Ez a pite (vagy sznobul quiche) a maradékhasznosítás elvét szem előtt tartva készült, de a polentával és cheddarral ropogóssá és ízessé tett tészta már többször bizonyított.

A töltelékbe a főtt sonkán kívül került persze medvehagyma, aztán némi spenót, ricotta, joghurt és tojás. A tetejére pedig kéksajt, ami remekül harmonizált a töltelékben lévő diódarabokkal.

Spenótos-medvehagymás húsvét utáni pite

125 g finomliszt

50 g teljeskiőrlésű liszt

75 g finom polenta/kukoricadara

140 g hideg vaj

50 g reszelt Cheddar

a töltelékhez

200 g ricotta/túró

3 tojás

1 csomag újhagyma, felkarikázva (zöldjével együtt)

kb. 150 g főtt füstölt sonka, felkockázva

2 nagy marék medvehagyma, csíkokra vágva

2 dl tejszín

1 dl joghurt

kb. 200 g mirelit spenót, felengedve

3 gerezd fokhagyma, apróra vágva

2 marék dió, durvára vágva

50-100 g kéksajt

A tésztához a liszteket és a polentát aprítógépbe raktam, a hideg vajat összekockázva hozzádobtam és néhány gombnyomással morzsásra dolgoztam. Beleütöttem a tojást és addig kevertem, amíg a tészta teljesen összeállt egy gombóccá (szükség esetén pici hideg vizet lehet hozzátenni). Folpackba csomagolva pihentettem a hűtőben legalább egy órát.

Közben összeállítottam a tölteléket. Az összes hozzávalót (kivéve a kéksajtot)egy nagy tálba tettem és jó alaposan összeforgattam. Sóztam, borsoztam.

A kellően lehűlt tésztát kinyújtottam és egy 26-cm átmérőjű, cakkos szélű piteformába nyomkodtam – úgy hogy pereme is legyen. A tölteléket ráöntöttem és 180 ºC-ra előmelegített sütőben 30-35 percig sütöttem.

Így magában is klassz vacsora, de egy laza salátával akár ebédként is megállja a helyét.

Medvehagymás-sonkás pogácsa

sonkas_pogacsa

Idén is ettünk ám medvehagymát, csak valahogy nem kerültek fel a blogra az ételek. Ezt a pogácsát viszont muszáj volt megörökíteni, annyira finom lett. Egy gazdag zöldségleves után adtam másodiknak ezért jó nagyokra sütöttem – egy büféasztalra inkább kisebbeket kínálnék.

Kiváló felhasználási lehetősége a maradék főtt sonkának, a medvehagyma pedig egy kellemes, fokhagymás ízt adott neki. És másnap (sőt harmadnap) is finom, puha marad – ha marad.

Medvehagymás-sonkás pogácsa

2,5 dkg friss élesztő

1 dl tej

20 dkg főtt füstölt sonka

25 dkg vaj

50 dkg liszt

1 dl tejföl

15 dkg juhtúró

1 tojás

só (a sonkától függően), bors

1 marék medvehagyma, apróra vágva

+ 1 tojás a tetejére

A tejet kicsit meglangyosítottam egy csipet cukorral és belemorzsoltam az élesztőt.

A sonkát a tejföllel aprítógépbe téve krémesre daráltam.

A lisztet egy tálba szitáltam, hozzátettem az összes többi hozzávalót és fényes, hólyagos tésztát dagasztottam belőle.

Meleg helyen kelni hagytam, majd pogácsákat szaggattam a tésztából, tojással lekentem és 190ºC-ra előmelegített sütőbe tolva aranybarnára sütöttem.

(A recept alapja Stahl Judit csülkös pogácsája volt)

Medvehagyma még:

Kucsmagombás-medvehagymás quiche Medvehagymás krumplispogácsa Medvehagymás kenyér és túrókrém Medvehagymás gombapástétom Medvehagymás-sajtos scone

Ír egytálétel magyarosítva – Szent patrik napjára

irish_stew1

“Legyen előtted mindig út,

Fújjon mindig hátad mögül a szél,

Az eső puhán essen földjeidre,

A nap melegen süsse arcodat,

s Amíg újra találkozunk,

Hordjon tenyerén az Isten.”

(ősi ír áldás)

Szent Patrik napja van, Írország védőszentjének ünnepe. S mivel  nemzeti növényük a lóhere (shamrock), ilyenkor nemcsak egy zöld ruhadarabbal emlékeznek meg az ünnepről az emberek, de a napokban rengeteg zöld sütemény tűnt fel az angolszász blogokon. Persze számos más ír nemzeti étel is készül ilyenkor a konyhákban, mint például  “soda bread” (élesztő nélküli kenyér szódabikarbónával és sütőporral), colcannon (zöldséges krumplipüré) vagy Irish stew, ami kb. olyasmi helyet foglal el a nemzeti ételek palettáján, mint nálunk a gulyásleves.

És ahogy mi a gulyáslevest, az írek is számtalan módon készítik el ezt az egytálételt. Eredetileg ürühúsból vagy esetleg bárányból készül ugyan, de gondoltam adok egy kis magyaros felhangot a dolognak így március 15 kapcsán, és mangalicacomb lett az alap. Egyszerű, nem túl macerás egytálétel és összesen egy lábast koszoltam össze főzés közben! Legközelebb Guiness sörrel turbózva is ki fogom próbálni!

A témával kapcsolatban remek történelmi összefoglalót találtam Km konyhájában.

Ír gulyás

800 g mangalica comb, kockára vágva

200 g felkockázott bacon

3 nagy fej hagyma, szeletekre vágva

3 ek olaj

3 nagyobb répa, nagyobb darabokra vágva

100 g gersli/árpagyöngy

6 közepes krumpli, nagyobb darabokra vágva

1 paszternák, nagyobb darabokra vágva

8-9 dl alaplé

3 gerezd fokhagyma

3 babérlevél

kakukkfű, só, bors

Egy olyan edényben, ami sütőben sütésre is alkalmas – megint az öntöttvas lábasomat üzemeltem be – olajat öntöttem és megpirítottam a szalonnakockákat, majd rádobtam a húst. Nagy lángon átsütöttem minden oldalát, majd kihalásztam a húsdarabokat.

A lábast visszatettem a tűzre és beletettem a hagymákat, a répát, a paszternákot és a fűszereket. Kb. 5 percig pároltam, majd visszatettem a húst és a szalonnát, beletettem az árpagyöngyöt, ráöntöttem az alaplét és felforraltam. Végezetül a tetejére szórtam a nagyobb darabokra vágott krumplit és lefedve mehetett is a sütőbe.

Másfél-két óra alatt tökéletes megpuhul. Hűlés közben az árpagyöngy hajlamos beszívni a levet, úgyhogy utólag érdemes valami folyadékot hozzáadni.

A tetejére apróra vágott újhagyma és a magyarosság erősítéseként felcsíkozott, frissen zsákmányolt medvehagyma került.

(alaprecept: GoodFood 2009/March)