Na igen, a nyár egyik sztárja a lecsó. Főleg mikor az anyukám is és az apósom is egyszerre lát el egy hatalmas adag gyönyörű paprikával és paradicsommal.
Érdekesen alakult nálunk ez a lecsó dolog.
Anyukám mindig jó paradicsomosra csinálta, lecsókolbásszal, sok tojással. És én persze így szerettem. Mikor a férjemnek először főztem, jelezte, hogy az ő anyukája nem karikára vágja a paprikát, hanem kockára. A megjegyzést szolidan elengedtem a fülem mellett, és csináltam továbbra is úgy, ahogy az édesanyámtól láttam.
Aztán egyszer kipróbáltuk tarhonyával. Tojás nélkül. És jó volt. Attól kezdve többnyire úgy készült.
A Férj nyomására jófajta füstölt kolbász váltotta fel a lecsókolbászt. És még jobb lett.
Egy napon pedig -micsoda úri huncutság – meghámoztam a pradicsomot, mielőtt a paprikához adtam – többé nem úszkáltak benne összepöndörödött paradicsomhéj-darabkák, amiket a gyerekek aprólékosan ki tudtak turkálni a tányér szélére.
Nemsokára – fittyet hányva a reklámokra – csak-azért-is jófajta mangalicazsírral indítottam a lecsót. Nem csalódtam, az eredmény magáért beszélt.
Aztán az anyai kötődés utolsó morzsáit is félretolva – a paprikát kockára vágtam. Biztos pszichés dolog, de így jobban ízlik.
És végül a tarhonyát felváltotta a gersli – amit alapban is nagyon szeretek – ami számomra mintegy feltette a pontot az ‘i’-re. Nekem így tökéletes. Meg persze friss, puha kenyérrel, amivel jól kitunkom a végén a szaftot.
Gerslis lecsó
2 ek mangalicazsír
2 nagy fej hagyma, felkarikázva
5-6 paradicsom, meghámozva, felkockázva
kb. 1 kiló paprika, felkockázva
1 kk pirospaprika
1 szál füstölt kolbász, felkarikázva
1 bögre gersli (2dl) előző este beáztatva
só, bors
A hagymát megfuttattam a zsíron, megszórtam a pirospaprikával majd először a paradicsomot dobtam rá. Hagytam, hogy kicsit levet eresszen, majd ment hozzá a felkockázott paprika is.
Megsóztam és fedő alatt pároltam úgy 5-10 percig. Ekkor hozzáadtam a felkarikázott kolbászt is és a lecsöpögtetett gerslit.
Addig főztem, amíg a gersli is roppanósra puhult. Ha esetleg kevésnek találjuk a szaftot, kevés vízzel vagy paradicsomlével igazíthatunk rajta.
Friss, ropogós házikenyérel az igazi