Joghurtos meggyfagylalt – karamellás-mákos tálkákban

meggyes_joghurtos_fagyi

Ezt a fagyit még Dani fiam nézte ki tavaly a Lebovitz könyvből – ebből is látszik, hogy már ő is ismeri a megfelelő szakirodalmat. Sőt, nemhogy ismeri, de kitűnően tud választani is belőle (pedig kép sem volt hozzá) mert az egyszerűsége dacára – vagy éppen azért – egyből a család egyik kedvencévé avanzsált. Könnyű, krémes és megfelelően savanykás fagyi, amit a tálaláshoz használt mákos-karamellás tálacska ropogós darabkái tesznek teljessé.

Az eredeti recept csak joghurtot használ, én lecsöpögtetett joghurtot és tejszínt használtam.

Meggyes joghurtfagylalt

2 nagy doboz joghurt lecsepegtetve (tál, szűrő, textilpelenka/muszlin, bele a joghurtot, tetejére némi súly és néhány óra alatt lecsöpög a savó)

150 g nádcukor

fél kiló meggy, kimagozva

3-4 csepp mandulakivonat

1-1,5  dl tejszín

A meggyet a cukorral egy lábasba tettem, majd kis lángon főzni kezdtem. 10-15 perc múlva lehúztam a tűzről és hűlni hagytam.

Mikor kihűlt, a levével együtt nagyjából összeturmixoltam – szeretjük, ha nagyobb meggydarabok is maradnak benne – majd összekevertem a lecsöpögtetett joghurttal, a tejszínnel és a mandulával. A hűtőben alaposan behűtöttem, majd a fagyigép gondjaira bíztam.

Karamellás-mákos tálkák (vegán)

45 g vaj/növényi margarin

2 ek frissen facsart citromlé

85 g nádcukor

25 g liszt

40 g szeletelt mandula

2 ek mák (darálatlan)

Egy kisebb lábasban megolvasztottam a vajat, majd belekevertem az összes többi hozzávalót. Egy nagyobb tepsibe sütőpapírt vágtam és olajjal vékonyan megkentem. Egy órányi pihentetés után evőkanálnyi adagokat raktam az előkészített tepsibe (egyszerre csak ötöt) meglehetősen messze egymástól, mert igencsak elterül a tészta.

Előmelegített (175 ºC) sütőbe toltam és kb. 10 percig sütöttem. Akkor jó, mikor szép egyenletes aranybarna mindenhol. A sütőből kivéve kb. 1 percet állni hagytam, majd egy szilikonos lapáttal mindegyik körlapot egy felfordított kávéscsészére ügyeskedtem és a tésztát nagyjából ráhajtogattam – ehhez persze azbesztkéz szükséges, de megoldható.

Print

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük