Címke: körte
Alliterációk karajra – kéksajttal, körtével
Ez egy tipikusan gyorsan összedobható egytálétel, mutatós, finom és egyszerű. És némileg kárpótolnak az ízek a még el nem érkezett tavaszi finomságokért. A téli körte és a kéksajt amúgy is nyerő páros, nekem köretnek is tökéletes volt, a családom elégedetlenkedő felének krumplit sütöttem hozzá.
Körtével, kéksajttal sült karaj
8 szelet seréskaraj
3 körte
3 lilahagyma
100 g kéksajt
némi olívaolaj
2 ág rozmaring
só, bors
A karajszeleteket sóztam, borsoztam. A körtéket elnegyedeltem (héjastul) és a magházukat kiszedtem. A lilahagymát megpucoltam és nyolc szeletre vágtam.
Egy nagyobb serpenyőben (adott esetben agyagtálban, de mindenképpen olyan legyen, ami utána a sütőbe berakható) megmelegítettem az olajat. Rádobtam a hagymát, a körtét és a rozmaringot, majd néhány perc alatt átpirítottam. Ezután mentek bele a hússzeletek, csak éppen annyira, hogy színt kapjon.
Az egészet még kicsit megsóztam, tekertem rá frissen borsot, majd a sajtot a tetejére morzsoltam.
200 C°-ra előmelegített sütőbe toltam és 10-15 perc alatt (ameddig a sajt elolvad, és az egész egy kicsit megpirul) készre sütöttem.
A BBC EatWell magazinjából merítve
Gorgonzola-körte-dió
Még a múlt héten vettem egy darab gorgonzola sajtot a kedvenc csömöri sajtboltomban. Bevallom, még nem volt szerencsém ehhez a sajtfajtához, így kíváncsian bontottam ki itthon. Hogy is fogalmazzak finoman….. ? Nem győzött meg túlságosan, magyarán szólva rém büdös volt és nagyon erőteljes ízű.
Pihent néhány napot a hűtőben szegény, de aztán úgy döntöttem, hogy azért gasztroblogger az ember lánya, hogy ne hátráljon meg holmi szagos sajtoktól. GYorsan leveles tésztát kerítettem, körtét, diót aprítottam és már sültek is a kis lepények.
És igen, érdemes volt! Nagyon finom lett! Sőt kellett is a gorgonzola erőteljes íze a körte és a dió mellé.
(*a gyerekeknek juhtejes pecorinóval és füstölt juhsajttal készítettem el. Az egyik a körtedarabokat szedegette le, a másik a sajtot és a diót. Gyöngyöt a disznók elé……)
Gorgonzolás-körtés-diós lepénykék (6 darabhoz)
fél adag leveles tészta
10 dkg gorgonzola sajt
2 kisebb körte, hámozva, felkockázva
egy nagy marék dió, durvára vágva
tojás
A levelestésztát nagyobbacska téglalappá nyújtottam és egy éles késsel 6 darabra vágtam. Ezután a késsel mindegyik lepényre húztam egy “belső keretet” a szélétől olyan fél centire – persze vigyázva, hogy ne vágjam át.
Az így kapott belső részre halmoztam a körtekockákat, a diót és a sajtdarabokat szépen 6fele osztva.
A kimaradó tésztaszéleket lekentem tojással, egy picit megsóztam az egészet és előmelegített (220ºC) sütőben barnulásig sütöttem.
Egy pohár fehérborral kitűnő vacsora volt.
Gordon Ramsay mandulakrémes-körtés tortája
Attól tartok szerelembe estem G.R. receptjeivel (és merülőmixerével) és egyre inkább érlelődik bennem a gondolat, hogy magamévá teszem egy könyvét. Átnéztem az amazonon a kínálatot, de nem igazán tudtam még dönteni. Szívesen fogadnám a Ti véleményeteket/tapasztalataitokat a magyarul még ki nem adott könyveiről.
Az almás-karamelles káposzta egyértelműen tarolt – azóta a gyerekeim az óriásplakátját meglátva egyből kiabálnak, hogy ott a ‘káposztás bácsi’ – így nem is aggódtam a következő kiszemelt recept miatt.
Az áldozat pedig egy mandulakrémes-körtés torta volt, aminek egy variációja – fügével – a nemrégiben megjelent Vasárnapi Ebéd című könyvében is megtalálható. A siker csak annyira volt elsöprő, hogy én kb. egy néhány miliméteres szeletkét tudtam csak enni belőle, a többit a rajongó család mind felfalta….
Tanulság: legközelebb még nagyobb formában kell sütni – mert már így is a 20cm-ről 24-re adaptáltam a receptet.
Mandulakrémes-körtés torta
1 adag levelestészta
3 zamatos körte
a mandulakrémhez:
100 g vaj/növényi margarin)
100 g nádporcukor
1 tojás
100 g hámozott mandula
3 ek liszt
(2 ek Amaretto – ez most kimaradt, helyette néhány csepp keserűmandulaaromát tettem hozzá)
a sziruphoz:
50 g nádcukor
50 ml víz
fahéjdarabok, vagy őrölt fahéj
2 csillagánizs
1 citrom frissen facsart leve
A levelestésztából kivágtam egy akkora kört, hogy ki tudjak bélelni vele egy 24-cm-es piteformát úgy, hogy az oldalára is kerüljön tészta. A kivajazott formába belenyomkodtam a tésztát és a hűtőbe tettem.
A sziruphoz a cukrot és a vizet egy kisebb lábosban megmelegítettem, hozzáadtam a fűszereket és a citromlevet, majd kb. 10-15 perc alatt sziruposra beforraltam.
A körtéket meghámoztam, a magházukat kivágtam és vékonyan felszeleteltem őket. Ráöntöttem a kihűlt szirupot és állni hagytam egy kis ideig.
A mandulakrémhez először is enyhén megpirítottam a mandulát (ezt a recept nem írta, de én jobb szeretem így az ízét), majd aprítóban megőröltem. Habosra kevertem a vajat és a cukrot majd hozzáadtam a tojást, és azzal is jó alaposan kikevertem. Végül beleszórtam az őrölt mandulát, a lisztet és a mandulaaromát is.
Elővettem a hűtőből a tésztát, rákanalaztam a mandulakrémet, majd kiszedegettem a körtéket a szirupból, és körkörösen a krémre rendeztem őket. 190C°-ra előmelegített sütőben 40-45 percig sütöttem – akkor tökéletes, amikor egy kicsit elkezd karamellizálódni a teteje.
És hogy az illatos szirup se vesszen kárba, a kihűlt torta tetejére kanalaztam, úgy kínáltam.